Nem aggódik az ukrán gabonaimport miatt az agrárminiszter, szerinte nagyobb veszélyt jelent Szlovákia és Lengyelország

Bóna Szabolcs szerint sok tényezőt kell figyelembe venni, ha korlátozásokról van szó.

Az utolsó júniusi hétvége után majdnem 600, összesen 1 milliárd forint értékű kárbejelentést fogadott a Groupama – közölte a biztosítótársaság az MTI-vel csütörtökön.
A károkat elsősorban jégeső és vihar okozta az ültetvényekben. A legtöbb kár Somogy és Baranya megyében keletkezett, némelyik gazdaságban akár 100 millió forintnál is jelentősebb. Az időjárás Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyét sem kímélte, és
– írták.

A nyári betakarítású növények kapcsán érkezett bejelentések több mint 80 százalékát már szemlézték, és elkezdődött a kifizetés, valamint az őszi betakarítású vetésterületek szemléje is.
A közlemény szerint a bejelentésekből egyértelmű, hogy a szélsőséges időjárás évről évre egyre több kárt okoz. A Groupama gyors kárrendezést ígér, a termelőknek ezért – mint írták – nem kell félbehagyniuk a nyári munkákat.
(MTI