Készül az első teljesen elektromos repülőgép

2021. július 27. 14:08

A Heart Aerospace svéd startupnál egy teljesen elektromos repülőgépet fejlesztenek, a regionális útvonalak kiszolgálására.

2021. július 27. 14:08
null

Olyan rövid útvonalakat kívánnak megcélozni, amelyek hagyományos repülőgépek számára nem gazdaságosak. A Heart Aerospace sikeresen nyert meg magának egy új befektetői kört, akik hatalmas segítséget jelentenek majd abban, hogy a turbólégcsavaros repülőgép első alkalommal a levegőbe emelkedjen. A befektetők között van a United Airlines is, akik azt tervezik, hogy néhány éven belül 100 ilyen forradalmi repülőgéppel bővítik majd a flottájukat. 

Nagy távolságokra még nem alkalmas

A jelenlegi akkumulátoros technológia jelentősen korlátozza a repülőgépek által megtett távolságokat, így a mostani elektromos gépek hatótávolsága még nagyon messze van a nemzetközi útvonalakon használt kereskedelmi utasszállítók teljesítőképességétől. A rövidebb disztanciák kiszolgálására azonban alkalmasak lehetnek a feltörekvő elektromos repülőgépek, melyek fejlesztésével éppen ezt a piacot szeretnék lefedni. 

Gazdaságosabb, mint a hagyományos társai

Ebbe a versenybe szállt be a Heart Aerospace az ES-19 modellel, ami egy teljesen elektromos repülőgép, és 19 utas szállítására alkalmas. A vállalat eddigi számításai szerint a szerkezet maximális hatótávolsága 400 kilométer lesz, de bíznak abban, hogy ez a teljesítmény – az akkumulátorok fejlődésével összhangban – gyorsan fog növekedni.

A cég szerint a repülőgép elektromos motorja körülbelül húszszor olcsóbb, mint egy ugyanolyan méretű hagyományos turbópropelleres gép motorja, és a karbantartási költsége több mint százszor alacsonyabb. 

Ezek az alacsony költségek, a vállalat reményei szerint, elegendőek lesznek ahhoz, hogy az ES-19 olyan útvonalakon is gazdaságos legyen, amelyek túl drágának bizonyulnak a gázturbinás repülőgépek számára. Akár az is lehetséges, hogy teljesen új útvonalakat is megnyitnának olyan helyeken, ahol eddig fel sem merült a légiközlekedés, mint gazdaságos alternatíva. Szintén előnye az új elektromos repülőnek, hogy képes felszállni egy 750 méteres kifutópályáról is. Így, a Heart Aerospace szerint, kiváló megoldás hegyvidéki terepeken, szigetek közötti utazásokhoz, vagy bárhol, ahol rövidek a távolságok, esetleg kevés hely áll rendelkezésre a fel- és leszálláshoz. 

Felpezsdült a légiipar 

Bár az ES-19-es első repüléséig valószínűleg még pár évet várnunk kell, máris több jelentős légiipari cég érdeklődését felkeltette. A vállalat július közepén jelentette be, hogy lezárja az A-széria finanszírozási kampányát, melyben beruházóként jelentkezett be a Breakthrough Energy Ventures, a Mesa Airlines és a United Airlines. Mindkét utóbbi cég vállalta, hogy 100-100 elektromos repülőt vásárol majd kereskedelmi célokra. 

A United Airlines részéről egyébként nem ez az egyetlen érdekes lépés mostanában a repülésben alkalmazott alternatív megoldásokat illetően. Rendszeresen teszteli menetrendszerinti járatokon a bioüzemanyagokat, milliárd dolláros beruházásokat hajtott végre az Archer légi taxikat gyártó startupba, és elkötelezte magát akár 50 szuperszonikus repülőgép vásárlására a Boomtól. Ezek a lépések valószínűleg mind azért valósultak meg, mert a United Airlines arra törekszik, hogy 2050-re 100 százalékkal csökkentse az üvegházhatásúgáz-kibocsátását, anélkül, hogy hagyományos szén-dioxid semlegesítési módokat alkalmazna. 

Legkorábban 2026-ban utazhatunk

Michael Leskinen, az Egyesült Államok vállalatfejlesztési és befektetői kapcsolatokért felelős alelnöke azt mondta,

arra számítanak, hogy a regionális és rövidtávú légi közlekedési piac kulcsfontosságú szerepet játszik majd az elektromos repülőgépek fejlődésében.

Szerinte az akkumulátortechnika javulásával a nagyobb távolságoknál is alkalmazhatóvá válnak az ilyen típusú légijárművek, és a nemzetközi járatoknak is el kell kezdeniük áttérni az elektromos megoldások alkalmazására. 

Úgy véli, még csak az út elején járnak, azonban így is hatalmas várakozással tekint az együttműködésre a Heart Aerospace-szel. Bízik abban, hogy közös erővel nagy lendületet adnak az elektromos meghajtású légi közlekedés fejlődésének. A Heart Aerospace arra számít, hogy 2023-ig elkészülnek az ES-19 prototípusával, és 2024 elején végrehajthatják az első repülést. Amennyiben ez teljesül, akkor megvan az esélye, hogy 2026-ban megkapják a szükséges engedélyeket és elindulhatnak az első teljesen elektromos járatok. 

(fotók: Heart Aerospace)
 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Camael
2021. augusztus 12. 22:48
... és max Svédországban
zseblámpa
2021. augusztus 12. 22:46
Megint rossz a cím. Nem ez az első teljesen elektromos repülőgép. Elektromos repülőgép már elég sok készült. Talán az utasszállító kategóriában lehet max. első.
patópál
2021. augusztus 12. 22:46
"A cég szerint a repülőgép elektromos motorja körülbelül húszszor olcsóbb" És az akksija?
Akitlosz
2021. augusztus 08. 20:15
Ott van nagyon eltévedve a cég, a befektetői és az újságíró, hogy ennek a repülőgépnek ugyan nem a többi rendes repülőgép lesz a versenytársa, hanem az autó. Meg a vonat. 400 km-re minek repülni? 600 km-ig érdemesebb autóval utazni. A repülés sokkal macerásabb és nem olcsóbb. Háztól házig időben sem rövidebb. A repülőtéren útlevélvizsgálat, ellenőrzés. Főleg, hogy ez a gép valószínűleg még lassabb is lesz, mint a többi repülőgép. Nagy fejlődés kellene még, hogy egy ilyen repülőgép jó üzlet legyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!