A vállalkozásoknak emellett olyan beruházásokat kell megvalósítaniuk, amelyek átvezetik őket a 21. századba.
Kizárólag akkor jár egy cégnek támogatás, ha az ágazatára és méretére jellemző, alapvető digitalizációs, technológiaváltó, robotizációs, automatizációs, ipar 4.0 vagy adatgazdálkodási beruházásokat végrehajtja. Nemcsak kimagasló növekedést várunk el tehát attól, aki támogatást kér, hanem rámutatunk azon területekre is, amelyek megalapozhatják a gyors teljesítményjavulást.
Azt még egy ellenzéki hírportál is elismerte, hogy a vállalkozásoknak volt idejük felkészülni, az igényeket látva pedig dicséretesen gyorsan váltott a kormányzat. Számítottak ekkora túligényésre? Hogy alakulhatott ez így?
Tudtuk, hogy vonzó lesz a konstrukció, és jelentős lesz az igény, mert volt viszonyítási alapunk. Tavaly egy nagyon hasonló konstrukció vizsgázott. Akkor az volt a kritérium, hogy abban az esetben nem kell visszafizetni a támogatást, ha egy cég legalább a munkavállalóinak 90 százalékát megtartja. Tavaly a százmilliárdos keret – a kiírásban foglaltaknak megfelelően 130 milliárdig történő túlhúzással – három hét alatt telt be, a mostaninál jóval lassabban.
A mostani pályázati konstrukciót valóban már tavaly decemberben társadalmi egyeztetésre bocsátottuk, a végleges változat lényegi elemeit tekintve 90 százalékban megfelel az akkori terveknek. Ez azt jelenti, hogy a cégeknek több mint fél évük volt felkészülni erre a beruházásösztönző támogatási programra. Úgy látjuk, a rendkívüli érdeklődést mindemellett az is indokolja, hogy