Magyar szabadalom született a mezőgazdasági műanyaghulladék feldolgozására

2021. július 30. 12:19

A hulladék képződése, gyűjtése, hasznosítása, vagy ártalmatlanítása hatással van mindennapi életünkre és környezetünkre is, a körforgásos gazdaság szemléletének elterjedésével a hulladékra nem problémaként, hanem lehetőségként, alapanyagként tekinthetünk – hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Green Technológia Kft. szakmai napján a tárca közleménye szerint.

2021. július 30. 12:19
null

László Tibor Zoltán a közleményben kifejtette: mivel a hulladék, ezen belül is a műanyaghulladék képződését a jelen technológiai fejlettség szintjén megszüntetni nem tudják, arra kell törekedni, hogy annak negatív hatását ellensúlyozzák. Alapanyagból van bőven, hazánkban a mezőgazdasági termelők jelentős mennyiségben használnak különböző műanyag fóliákat a növénytermesztés és az állattartás során. Ennek következtében évente nagyjából 10 ezer tonna mezőgazdasági fóliahulladék képződik. Eddig nem volt lehetőség ezek gazdaságos begyűjtésére, újrafeldolgozására vagy ártalmatlanítására. „Mivel a megoldásra nem várhattunk tovább, ezért a kormány tavaly 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a fóliahulladék szakszerű gyűjtési rendszerének kialakításához” – fogalmazott a helyettes államtitkár.    

A kormányzati támogatásnak és a Jager Csoport által kifejlesztett technológiának köszönhetően, mostantól fenntartható technológiával végzik a mezőgazdasági fóliahulladék újrafeldolgozását.

A szabadalmaztatott technológia által előállított száraz agglomerátum környezetbarát-termék védjeggyel ellátott alapanyag, melyből kiváló, a mezőgazdaságban rendszeresen használatos termékeket lehet előállítani – mondta a helyettes államtitkár.    

A mezőgazdasági fóliahulladék szakszerű gyűjtéséhez száz darab speciális gyűjtőkonténert helyeznek ki idén az országban – közölte a Green Technológia Kft. ügyvezetője. Nagy Lajos elmondta, hogy a konténerekbe a gazdaságok mellett hobbikertészek is díjmentesen elvihetik a termesztés során képződött műanyaghulladékukat. Az így begyűjtött hulladékból a Csatári Plast Kft. által kifejlesztetett technológiával száraz agglomerátumot készítenek, majd a mezőgazdaságban és az iparban is használható termékeket gyártanak, úgy mint csepegtető szalag, műanyag vödrök, rekeszek.

(MTI, fotó: pixabay)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anna bolena
2021. augusztus 17. 16:50
Remek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!