A háztartások fogyasztási kiadásainak volumene 2021-ben 3,7, 2022-ben pedig 5,3 százalékkal bővülhet, mindkettő magasabb a márciusi előrejelzésben várt 3,2, illetve 4,7 százaléknál. 2021-ben a mutató értékét még rontják a tavaszi időszakban érvényes korlátozások, azonban a járványhelyzet javulása és a gazdaság újraindulása, valamint a jövedelmi helyzet javulása serkenti a fogyasztást.
A beruházások bővülésére vonatkozó előrejelzést az előző 7,5 százalékosról 7,2 százalékosra mérsékelték, a jövő évit pedig 5,8 százalék helyett most 8,3 százalékosra becsülik. Ebben egyebek mellett jelentős szerepet játszanak az állami – részben uniós, részben saját forrásokból finanszírozott – beruházások. Fontos azonban arra törekedni, hogy a várható forrásbőség ne eredményezze az árak további érdemi emelkedését – hangsúlyozták a Századvég elemzői.
Az alacsony bázis nyomán az export idén 11,9, míg az import 9,7 százalékkal nőhet, míg jövőre a bővülés rendre 6,3, illetve 5,7 százalék lehet. Az exportnak az importnál gyorsabb növekedése a külkereskedelmi mérleg egyenlegének javulását eredményezi.
A korlátozások enyhítésével a munkahelyek jelentős része is újra tudott nyitni, így a foglalkoztatás ismét bővülni tud.
Ennek eredményeként