„A járvány által leginkább hátrányosan érintett ágazatok továbbra is gyengék, de javulást mutatnak. A háztartások kiadásai gyors ütemben nőnek, amelyet a gazdaság folyamatos újranyitása, a fiskális támogatás és az alkalmazkodó pénzügyi körülmények fokoznak” – fogalmazott Powell. A Fed elnöke szerint „a lakásszektor erős, és az üzleti beruházások stabil ütemben nőnek”.
Powell kitért arra, hogy
a gazdasághoz hasonlóan a munkaerőpiac adatai is folyamatosan javultak,
bár az ütem egyenetlen volt. „A munkanélküliségi ráta májusban továbbra is magas, 5,8 százalékos volt”, de a foglalkoztatási mutatóknak, az oltásoknak köszönhetően „az elkövetkező hónapokban javulniuk kell” – tette hozzá.
Megerősítette egyben az amerikai jegybank azon szándékát, hogy ösztönözze a munkaerőpiac széles körű és átfogó fellendülését, és ne emelje túl gyorsan a kamatlábakat csak a közelgő inflációtól való félelem alapján.