„Világszerte olyan törekvések indultak meg, amelyek megnehezítik a világgazdaság gyors újraindulását, hiszen azok a törekvések, amelyek globális adóminimum bevezetésére vonatkoznak, azok ilyenek” – mondta Szijjártó Péter.
A miniszter szerint
a globális minimumadó bevezetésének gondolata ellentétes a piacgazdasági elvekkel,
és azokat az országokat próbálja meg helyzetbe hozni, amelyek nem voltak képesek a pénzügyi költségvetési fegyelemnek azt a szintjét létrehozni, amely megengedte volna számukra az alacsony adókulcsok bevezetését.
Emlékeztetett arra, hogy a magyar gazdaság és beruházási környezet versenyképességének egyik legfontosabb eleme az, hogy Európa legalacsonyabb munkát és vállalkozásokat terhelő adóit Magyarországon kell fizetni. Ennek pedig fontos előfeltétele volt a pénzügyi és költségvetési fegyelem megtartása, miközben más országok erre nem voltak képesek, ezért nem is tudtak adót csökkenteni – hívta fel a figyelmet Szijjártó.