A tavalyi évben 58 százalékkal nőtt a pályázatok száma, 2648 csapat 118 országból jelentkezett a programba.
A jelentkezők egyike volt a texasi székhelyű egészségtechnikai startup, az Ommo technologies, mely a tavalyi év során ugyanezen program segítségével kezdte meg ázsiai terjeszkedését. A programba való csatlakozás óta csaknem 3 millió dollárt sikerült összegyűjteniük koreai befektetők segítségével.
„A KSGC segített előkészíteni a potenciális befektetők és partnerek felé vezető utunkat. A koreai kormány nem csak a hazai vállalkozásoknak nyújt segítséget, hanem a nemzetközi startupokat is támogatja, hogy megtalálhassák helyüket a világban. És miután valaki sikeresen képes vezetni vállalkozását Koreában, hirtelen egész Ázsia piaca egy karnyújtásnyira lesz tőle”
– mondta Kyul Ko, az Ommo technologies társalapítója és igazgatója.
Dél-Koreáhiz hasonlóan hazánkban is van lehetőségük az újonnan induló vállalkozásoknak különféle támogatások igénybevételére. Kifejezetten startupok számára számos pályázatot hirdettek meg az idei évre is - fenntarthatóság, egészségügyi innováció, klímavédelem, energetikai-innovációs és még sok más témakörben –, melyek megpályázásával jelentős támogatásra tehetnek szert az induló vállalkozások.
A cikk szerzője Pál Fanni.