A NAV elérhetővé tette a családikedvezmény-kalkulátorát

2021. április 27. 14:18

Újabb segítséggel bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapja, már elérhető a családikedvezmény-kalkulátor - hívta fel a figyelmet az adóhatóság kedden.

2021. április 27. 14:18
null

A honlapon közzétett tájékoztatás szerint az éves bevallás elkészítéséhez használható családikedvezmény-kalkulátor segítségével kiszámolható, hogy az adóalany milyen összegben tud kedvezményt érvényesíteni és a bevallását hogyan kell kitöltenie. A program kizárólag az adózó által megadott adatok alapján számol, ezért célszerű a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolások adatai alapján kitölteni – emelte ki a NAV.

A bevallás kitöltésekor nyilatkozni kell a gyerekekről, azaz az eltartottakról, kedvezményezett eltartottakról, közös igénybevétel, megosztás esetén  pedig ennek tényéről. Ha a bevallási tervezet már tartalmazza ezeket az adatokat, célszerű azokat ellenőrizni – jelezte az adóhivatal.

A másik, a jogszerű családi kedvezmény kiszámítását segítő kalkulátorral meghatározható az év közben jogszerűen és jogosulatlanul igénybevett családi járulékkedvezmény összege.

A kalkulátorok használatát a sorok mellett elhelyezett súgóikonok segítik.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!