Hiába vannak világhírű kutatóink a hálózatkutatás terén is, mint például Barabási Albert-László, az esszencia, vagyis, hogy csapatban kell dolgozni, valahogy kevésbé „csapódik” le a mindennapok szintjén.
Ezzel a kihívással ugyanakkor nem állunk egyedül, hiszen a tudományos élet tekintetében Európában a legjobb mutatókat produkáló, világhírű egyetemekkel és modern technológiákkal, különösen a biotechnológia terén vezető kutatásokkal rendelkező Egyesült Királyságban is látják ezt a problémát. Nemrégi nemesi (dáma) címmel jutalmazott Ottoline Leyser professzor, a brit KFI finanszírozó ügynökség (United Kingdom Research Institute) vezetője arra mutatott rá, hogy a „magányos zseni”, mint a kutatások és tudományos kiválóság alapja egy téveszme, mert a várható kutatási eredmények sokszor bizonytalanok és egyre több energiát és szempontot kell érvényesíteni az egyre összetettebb problémák megoldásakor. A biológusnő Einsteint hozta fel példának, aki kivételes képességekkel rendelkezett – a TIME magazin az Évszázad Emberének választotta meg 1999-ben – és géniuszához sem férhetett kétség, azonban
ma már, ha valaki túlságosan meg van arról győződve, hogy „szuperképességei” vannak az intellektus terén, az valójában kevésbé képes a kutatásokból eredő egyre nagyobb bizonytalanságok kezelésére és az esetleges tévedések beismerésére.