Demjén Ferenc szerint „hiába gúnyolódnak Orbán békemisszióján”
A zenész őszintén értékelte a kormányfő törekvését a békére, miközben az EU-t komoly kritikával illette.
Én örülök, hogy mára sokan értenek velem egyet, még olyanok is, akik bíráltak először, amikor arról beszéltem, hogy veszélyes lehet túl korán nyitni, írja Facebook bejegyzésében Melhem Saad, a Pizza King tulajdonosa, utalva a cseh és szlovák járványhelyzetre.
Vigyázzunk egymásra és ne hergeljük egymást
„Továbbra sem az a lényeg, hogy kinek volt utólag igaza. Sajnos látjuk mi történik éppen Szlovákiában és Csehországban” – fogalmaz a hazai étteremlánc vezetője.
Hozzáteszi, hogy „ha minden jól megy pár heten belül mindneki hozzáférhet az oltáshoz, aki regisztrál, de addig is nem szabad félvállról venni ezt a helyzetet”.
„Nem győzöm elégszer elmondani, hogy egyetlen egy élet is túl sok! Legyünk túl ezen, mentsük meg minél több embert és próbáljunk meg azokon segíteni, akik most nehéz helyzetben vannak. Én eddig is ezt tettem és ezután is ezt fogom. Vigyázzunk egymásra és ne hergeljük egymást” – zárta sorait.
Őt is megkeresték az oltásellenesek, pedig majdnem belehalt a fertőzésbe
Melhem Saad élete és cége is veszélybe került tavaly, az étteremláncot majdnem be is zárta. Számos érdekességről vallott őszintén a Makronómnak, elárulva, hogy szerinte „sajnos az embereknek sosem tetszik semmi.
Az első hullámban mindenki várta a vakcinát. Akkor megérkezett a vakcina, most mindenki elkezdte kritizálni a vakcinát.
Idáig az volt a probléma, hogy nincs vakcina, de most az a probléma, hogy van. Vannak emberek, akik keverni akarják a levegőt” – utalt politikusokra, akik „ki akarják használni a helyzetet, hogy most járvány van. Mindent ráfogni a kormányra, hibát találni. (...) Láttam, hogy a magyar miniszterelnök hajnalban már a belügyminisztériumban egyeztet minden nap. És éjjel-nappal támadták, bármit csinált, semmi nem volt jó nekik” – mondta a Makronómnak.
A cégvezető szerint válsághelyzetben kevesebb profittal is be kell érni és az is siker, ha egy cég megőrizheti a munkahelyeket. Szerinte igenis lehet ésszel is pénzt keresni.
Úgy tesznek, mintha a kormánynak jó lenne a járványhelyzet
„Azt is néztem, hogy más országok mit csinálnak és Izraelben a Moszad egyből elindult a világba, hogy keresse az egészségügyi felszereléseket, a gépeket. Ugyanígy elindultak a politikusok nálunk is, Szijjártó Péter ment Kínába, onnan folyamatosan jöttek a repülők, Magyarország még adni is tudott más országoknak eszközöket, volt minden eszköz, ami csak kellett. Erre mi történik? Elkezdték azt kritizálni, hogy sok felszerelés van a raktárakban. Vagy hogy miért nem osztják szét azonnal az emberek között az összes maszkot. De ha valamit szétosztanak, akkor az lett volna a baj, hogy miért nincs stratégia” – folytatta Melhem Saad, aki a kormányzati stratégiával szemben csak a kritikát, a támadást, lázítást vélt felfedezni.
„Egyes politikusok úgy tettek, mintha a magyar államnak és kormánynak jó lenne, hogy itt járvány van.
Magyarország a járvány előtt annyira jól teljesített gazdaságilag és minden szempontból, hogy az elmúlt 30 évben sosem volt olyan, mint az elmúlt öt évben. Olyan stabilitás volt a gazdaságban, mindenki tudott vásárolni, fejlődni, jól élni. Erre úgy tesznek, mintha a járvány csak nálunk lenne és csak az állam csinálta volna. Rengeteg országban már csőd van, százszor rosszabb helyzet. Le a kalappal Magyarország előtt, az egyik legjobban kezelte a helyzetet” – nyilatkozta az étteremlánc alapítója.
Melhem Saad szerint „a következő választás arra megy, hogy a kormány találta ki a járványt, próbálja elszegényíteni az embereket.
Hála Istennek az elmúlt tíz év volt eddig a legjobb, ekkor volt a legnagyobb fejlődés. Ezt próbálják elfeledtetni.
Az elmúlt évtizedben volt a legkevesebb lopás”.
A cégvezér arról is mesélt, milyen különleges megoldással kezelte cége a válságot és mit gondol az elmúlt évek tömeges bevándorlási hullámáról munkáltatóként.
Fotó: Ficsor Márton.