Bukás után felemelkedés? - A Virgin Galactic ismét megpróbál kijutni a világűrbe

2021. február 04. 21:55

A Virgin Galactic egy vállvonással elintézte a december közepi sikertelen próbálkozásukat és két hét múlva ismét megpróbálnak kijutni az űrbe. A vállalat állítása szerint megvizsgálták az okokat, amelyek a legutóbbi próbálkozásnál gondot jelentettek és ezek után is arra törekednek, hogy elérjék a céljukat, miszerint egy nap majd magánszemélyeket is szállíthassanak a világűr bármely pontjára.

2021. február 04. 21:55
null

Tavaly az űrutaztató vállalat Új-Mexikóba költöztette a központját, melyet Spaceport America névre kereszteltek. A helyszínen tesztelési programokat hajtanak végre, felhajtóerő nélküli siklási teszteket végeznek és repülés közbeni manővereket gyakorolnak.
Egyik kiemelt céljuk, hogy a VMS Eve kéttörzsű anyahajó egy kisebb, nyolcüléses SpaceShipTwo űrrepülőgépet vigyen magával a lehető letávolabbra a föld felszínétől, ahol elengedve azt, a kisgép saját rakétái felhajtóerejével kijuttassa magát az űrbe. Az űrkutatással foglalkozó cég azt remélte, hogy a 2018-as és 2019-es két sikeres kísérletük után, a decemberi próbálkozás során harmadszorra is kilépnek a Föld légköréből, azonban a rakéta meghibásodása kudarcra ítélte a küldetést.

A vállalat azóta elemezte a probléma kiváltó okát, és azt találták, hogy egy fedélzeti számítógép meghibásodása megakadályozta a rakéta motorjának megfelelő működését. A problémát azonnal javították és azóta extrém körülmények között is tesztelték a földön. Így már készülnek is a következő repülésre, és ezzel együtt folyamatosan végzik a VMS Eve anyahajóval is a próbaüzemeket.

A Virgin Galactic reméli, hogy a közelgő ismételt próbarepülés során fel fogja tudni mérni az utasfülke egyes elemeit repülés közben, valamint kipróbálhatja az élő közvetítést, a vízszintes stabilizátorokat és a repülést vezérlő műszereket.

Nyilvánvalóan a próbarepülés arra is lehetőséget biztosít, hogy a decemberben felmerült hibák javítását teszteljék repülés közben.

Michael Colglazier, a Virgin Galactic vezérigazgatója így nyilatkozott:

Örülünk, hogy visszatérhetünk az égbe és folytathatjuk a tesztprogramunkat. Szeretnék köszönetet mondani a csapatunknak, akik folyamatos igyekezetükkel és odaadó munkájukkal segítik elérni a Virgin Galactic ezen fontos mérföldkövét.

A Virgin Galactic következő tesztrepülése február 13-án indul.


 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. február 08. 22:42
"arra törekednek, hogy elérjék a céljukat, miszerint egy nap majd magánszemélyeket is szállíthassanak a világűr bármely pontjára." ??? Tényleg ezt mondták? Vagy csak a magyar újságíró megint a fogalmatlan? A világűr bármely pontjára? Álmukban sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!