Az osztrák gazdaság 2021-es éves teljesítménye viszont 2,6 százalékos GDP-növekedés lesz, amit 2022-ben 5,7 százalékos növekedés követ.
A konjunktúraindex részelemei éles eltérést mutatnak az egyes gazdasági ágazatokra vonatkozóan. Az első negyedévre várt 0,5 százalékos negyedéves GDP-csökkenés is elsősorban a téli turisztikai szezon kimaradására, a közösségi távolságtartásnak és a személyes érintkezések korlátozásának erősen kitett szolgáltató szektorokban bekövetkezett visszaesésre, a vendéglátóipari egységek bezárására vezethető vissza. A feldolgozóipart viszont alig érintette a korlátozások év végi szigorítása, mivel javultak a globális keretfeltételek és az exportkilátások.
Az idei évre várt GDP-növekedéshez a feldolgozóipar stabil teljesítménye mellett a belső fogyasztás növekedése is nagyban hozzájárul majd.
A lakossági fogyasztás a tavalyi 9,7 százalék után az idén 2,0 százalékkal, 2022-ben 7,4 százalékkal növekszik majd.
Stefan Bruckbauer, a bank vezető közgazdásza szerint a tartós növekedés a nyári hónapokban, a korlátozások fokozatos feloldásával párhuzamosan indulhat meg. A krízis előtti szintet pedig a bank prognózisa szerint 2022 közepére érheti el az osztrák gazdaság teljesítménye, ami jelenleg mintegy 9 százalékos behozandó elmaradásban van.