Szakszervezetet alapítanak a Google alkalmazottai

2021. január 06. 10:49

Elegük lett az igazságtalanságokból.

2021. január 06. 10:49
null

Szexuális zaklatások, a kisebbségek hátrányos helyzete és a cég etikátlan fejlesztései is zavarják a munkavállalókat. Egy év szervezkedés után alapították meg a Google történetének első szakszervezetét, számol be a Forbes, amely a The New York Times-ban megjelent levélre hivatkozik. Ebben Parul Koul és Chewy Shaw, a szakszervezet két alapítója leírják, hogy elegük van. A szakszervezethez már most több mint kétszázan csatlakoztak. A véleménycikk címe is sokatmondó: „Mi építettük fel a Google-t. De nem ez az a cég, aminek dolgozni akarunk.”

Az első komoly atrocitás még 2018 novemberében történt, a vállalat 20 ezer dolgozója tette le a munkát és kezdett tüntetni, miután kiderült, hogy az Androidot megalkotó Andy Rubint 90 millió dolláros végkielégítéssel engedték el a cégtől – azt követően, hogy a vele dolgozó szeretője szexuális visszaéléssel vádolta meg.

Koul és Shaw nehezményezik, hogy a Google elnyomó rezsimekkel is együttműködik, például Kínával és nem foglalkozott a munkatársak véleményével, amely szerint kevés színes bőrű dolgozik a cégnél.

(Forbes)

(Fotó: A Google kínai központja. MTI Fotó: Trebitsch Péter)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZ/X
2021. január 06. 16:10
A magas bér meg a játszó szoba nem zavarja őket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!