Három pilléren nyugszik a falvak fejlődése

2021. január 04. 10:27

Gyopáros Alpár szerint komoly fejlődésnek indultak a falvak a Magyar falu program kezdete óta.

2021. január 04. 10:27
null

A rendelkezésre álló adatok és a kistelepülések visszajelzései azt mutatják, hogy az ötezer lélekszám alatti települések komoly fejlődésnek indultak a Magyar falu program 2019-es kezdete óta, a program legfontosabb céljával összhangban jellemzően megállt az elvándorlás és a népességfogyás a falvakban – írta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Gyopáros Alpár emlékeztetett, a programot a „szükség hívta életre”, ezért 2018-ban Orbán Viktor miniszterelnök bejelentett egy olyan összetett tervet, amely kifejezetten a helyi, kistelepülési igényekre és problémákra kínál megoldást.

A teljes Magyar falu program kétéves költségvetése meghaladja a 350 milliárd forintot, amely tisztán állami támogatás.

A kedvezményezettek jelen pillanatban a magánszemélyek, az önkormányzatok, az önkormányzati társulások, az egyházközségek, az iskolafenntartó tankerületi központok, a civil szervezetek és a hazai, alacsonyabb rendű úthálózat fejlesztéséért és karbantartásáért felelős állami cégek.

A kormánybiztos közölte, a vidéki otthonteremtést segítő falusi CSOK keretében a vissza nem térítendő támogatást csaknem 16 ezer, kistelepülésen élő vagy falura költöző család igényelte, több mint 83 milliárd forint értékben.

A falusi útalap keretében a rossz állapotú, akár 30-40 éven keresztül elhanyagolt mellékutak felújítására két év alatt mintegy 122 milliárd forint forrást biztosított az állam, amely 1300 kilométernyi útfelújítást és burkolatjavítást jelent. 

A pályázati rendszerben támogatott, a helyi életminőség javítását célzó, kisléptékű falusi fejlesztések, valamint a civil szervezeteket segítő felhívások keretében a két év során a nyertes pályázatok száma meghaladja a 12 ezret, a kifizetett állami támogatások összege pedig a 130 milliárd forintot.

A jogosult települések mintegy 98 százaléka nyert már támogatást legalább egy, helyben fontos fejlesztés megvalósítására, valamint csaknem 1600 civil szervezet kapott mentőövet tevékenysége segítéséhez – olvasható a közleményben.

Gyopáros Alpár kiemelte: a polgári kormány bízik a magyar vidékben, hisz a vidéki emberek tehetségében és szorgalmában, ezért a Magyar falu program új elemekkel és még nagyobb lendülettel folytatódik jövőre.

A 2021-es költségvetés az eddigieknél is nagyobb forrást nyújt a kistelepülések számára és a vidéki emberek, a vidéki Magyarország fejlesztésére. Idén bővül a falusi csok, nagyobb számban kerülnek felújításra a mellékutak, folytatódnak a pályázatok, és támogatást kapnak a falusi kisboltok is – zárul a kommüniké.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!