Megemlítette, hogy hasonló eseményt szerveztek már Debrecenben a golyóscsapágygyárban, a szerencsi csokoládégyárban, Nyíregyházán a kenyérgyárban, illetve a repülőtéren.
Nemes Attila, a Michelin Hungária Kft. vezérigazgatója azt emelte ki: a szakmai képzésektől a felsőfokú képzésekig az ismeretszerzés széles skáláját kínálják a gyár dolgozóinak.
A tájékoztató után a 13 diák és mentoraik megtekintették a gumigyártás folyamatait.
A Tanítsunk Magyarországért programmal kistelepüléseken élő fiatalokat támogatnak tanulmányaik sikeres elvégzésében,
látókörük szélesítésében, a tudatos iskolaválasztásban. A diákok mellé szegődő egyetemista mentorok feladata, hogy megmutassák a diákoknak a településen túli világ lehetőségeit, például a szakképző intézményeket, a középiskolákat, a különféle munkahelyeket.