Rossz hírt kapott Zelenszkij: egyetlen nap, és mindent elveszíthet az ukrán elnök

Meg lesz a következménye az ukrán elnök kijelentéseinek – mutatott rá az elemző.

A New Zealand Institute of Economic Research (NZIER) azt jósolja, hogy az új-zélandi gazdaságnak három évre van szüksége, hogy talpraálljon a koronavírus után.

Az intézet legfrissebb negyedéves jelentésében az áll, hogy a koronavírus okozta hatások egészen 2023-ig kitartanak az országban. Ezt a növekvő fertőzésszámmal és korlátozásokkal indokolják.
Christina Leung, az NZIER vezető közgazdásza elmondta, hogy

amely az elmúlt hetekre jellemző volt. A kereskedelmi kiadások az első korlátozások feloldása után erősen növekedni kezdtek, de az újonnan bevezetett intézkedések miatt visszatérhet a korábban már tapasztalt csökkenés – tette hozzá Leung.
A közgazdász elmondta, hogy a választások évében a vállalkozások egyébként is elővigyázatosabbak, de most a koronavírus tovább növelte a bizonytalanságot, így az intézetnél úgy gondolják, hogy
A jelentésben az áll, hogy az elkövetkezendő három évben a munkanélküliség csúcsa 7 százalék körül mozoghat majd az országban.