Az Óbudai Egyetem a kutatás-fejlesztési projekten belül felméri a közösségi közlekedésben részt vevő szolgáltatók és a szolgáltatást igénybe vevők elvárásait, illetve elkészíti az „okosbusz” és az intelligens szervízrendszer közötti állandó kommunikációs kapcsolatot.
Moór Gyula, az Ikarus részéről a projekt szakmai vezetője elmondta: négy alvázat készítenek, egyet csuklós kivitelben, kettőt városi szóló busz méretben, illetve egyet teljes felépítménnyel, hogy azt valós forgalmi körülmények között is tesztelhessék. Hozzátette: az a céljuk, hogy az önjáró, motorral és akkumulátorcsomaggal egy egységet alkotó alvázak a majdani legyártást követően rugalmasan alkalmazkodjanak a vevői igényekhez, továbbá szükség esetén az alváz mellé kész karosszériaelemeket is szállítani tudjanak.
A smart megoldásokkal kapcsolatban jelezte: a mostani rendszereknél jóval fejlettebb elektronikus kommunikációban gondolkodnak, a járműre az intelligens szervízrendszer segítségével folyamatosan rálátnának, így az esetleges meghibásodásoknál azonnal birtokában lennének a javításhoz szükséges információknak. Emellett a működési paraméterek, telítettségi és forgalmi adatok is online módon figyelemmel kísérhetők lennének a buszok és a központ közötti oda-vissza kapcsolatnak köszönhetően.