Minden harmadik ingatlanvásárló hitelt is igénybe vesz lakásvásárláskor a Duna House adatai szerint

2020. augusztus 22. 03:10

Az ingatlanvásárlók 30-35 százaléka hitelt is igénybe vesz lakásvásárláskor, részben az árak emelkedése, részben pedig a kedvező feltételek miatt. A Duna House elemzése szerint a vevők pénzügyi tudatossága javult az elmúlt időszakban, köszönhetően a kormányzati intézkedéseknek is, így mind többen hoznak megalapozott döntést vásárláskor.

2020. augusztus 22. 03:10
null

A Duna House Pénzügyek szakemberei a statisztikai adatok és a bankok ajánlatai alapján kiszámolták, hogy egy keresettel (nettó átlagkereset: kedvezmények nélkül 246 800 forint, kedvezményekkel 254 300 forint) és a minimálisan elvárt önerővel 27 millió forintig választhatnak a vevők ingatlant, míg 2 keresővel vagy további állami támogatással könnyen meg lehet duplázni ezt az összeget. Hozzátették, a vásárláshoz 5-6 millió forint önerő mindenképpen szükséges, de ehhez hitelt szerezve, már megfelelő ingatlanhoz juthat a vevő a fővárosban is.

Fülöp Krisztián, a Duna House Pénzügyek vezetője közölte, a kormányzati intézkedések az elmúlt években még biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá tették a jelzáloghitelezés folyamatát, ami jelentősen hozzájárul az otthonhoz jutáshoz.

A társaság adatai alapján 26-27 millió forintból a főváros külső kerületeiben egy 40-56 négyzetméteres panellakást lehet venni, illetve a belső kerületekben egy kisebb, 28-30 négyzetméteres téglalakást. A nagyvárosokban ennyi pénzért szintén 40-60 négyzetméter közötti használt lakás, vagy kisebb városokban ház is kapható. Újépítésű ingatlant ennyiért csak vidéken lehet vásárolni, de például Tiszakécskén 70 négyzetméteres újépítésű lakást is lehet venni 26-27 millióból.

A piaci adatok szerint ennek a duplája, 56 millió forint már bőven elegendő egy 40-60 négyzetméteres belvárosi lakás megvásárlásához a fővárosban, a külsőbb kerületekben pedig már ennél nagyobb lakások is elérhetők ebben a kategóriában. Ennyiért már Budapesten is kapható újépítésű ingatlan, a III. kerületben 52 millió forintért már van 48 négyzetméteres kertkapcsolatos lakás, az agglomerációban, például Érden pedig újépítésű sorházat, ikerházat is lehet venni ennyiért.

A Duna House adatai alapján a hitelt is igénybe vevő vásárlók korcsoportja – részben az első lakást vásárlók számának növekedése miatt is – fiatalodott az elmúlt időszakban: a fővárosban a lakásvásárlók 37 százalékát a 30-40 év közöttiek tették ki 2020 júliusában, vidéken 29 százalékát, ám ott még erős a 40-50 év közötti korosztály is.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2020. augusztus 23. 14:46
"Az ingatlanvásárlók 30-35 százaléka hitelt is igénybe vesz lakásvásárláskor"... Csak...?! Ez Nyugaton közel 100%...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!