Pongrácz Ferenc, a Tungsram innovációért felelős ügyvezetője szerint a nagyvállalat a szektorból elsőként ismerte fel a piactér jelentőségét. A Tungsram mint világpiaci viszonylatban is jelentős exportőr akár laboratóriumi kapacitások rendelkezésre bocsátásával, bérgyártással a rendelkezésére álló nemzetközi értéklánccal is segíteni tudja a valós innovációs képeségekkel rendelkező, hazai startupokat és a kkv-szektort – idézi az ügyvezetőt a közlemény.
A platformhoz a napokban a Budapesti Corvinus Egyetem is csatlakozott. Stukovszky Tamás, az egyetem vállalati és intézményi kapcsolatokért felelős alelnöke a közleményben kiemelte, hogy a kkv-szektor, a nagyvállalatok és az akadémiai szféra számára egyaránt nyertes együttműködés az innovációs piactér, ezért vesznek részt benne az egyetem Beszállító- és iparfejlesztési kutatóközpontjával.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke a közleményben tájékoztatott arról, hogy Magyarországon évente mindössze 400-450 szabadalmi bejelentés érkezik a hivatalhoz. Ez ugyan javulás az elmúlt évekhez képest, de fontos felhívni a vállalkozások figyelmét arra, hogy a különböző oltalmakkal további előnyökhöz – adókedvezményekhez, pályázati forrásokhoz – juthatnak a vállalkozások, és a tőkepiacon is magasabb lehet értékük.