Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A lengyel jegybank a pénzügyi szektor stabilizálása érdekében csökkenti a kamatlábakat, kötvényeket vásárol fel a másodlagos piacon, és az úgynevezett repoügyletek keretében állami kötvényekkel segíti a bankok likviditását – közölte a lengyel jegybanki elnök, Adam Glapinski.

Az első, nagyszabású jegybanki repoügyletet csütörtökön indítják el, a következő napokban még kiterjesztik – jelentette be a lengyel jegybank (NBP) elnöke. A kötvénykibocsátást azonnal végrehajtják, amint konkrét bankoknál likviditási nehézségek merülnek fel – közölte.
Felidézte: már hétfőn az NBP az állami kötvények széleskörű felvásárlását indította el a másodlagos piacon, ezt a következő hetekben, hónapokban is folytatni fogják, ezzel a kötvénypiac likviditását akarják elősegíteni.

Úgy értékelte: a koronavírus okozta gazdasági válság komoly. Az NBP felkészült ennek kezelésére,
a lengyel bankrendszer stabil, vannak tartalékai
– hangsúlyozta.
Az NBP-nek a koronavírus okozta válság kapcsán készített „legborúlátóbb” elemzései szerint az idei lengyel gazdasági növekedés nem lesz 1,6-1,7 százaléknál alacsonyabb,
idén semmiképpen sem számítanak recesszióra
– mondta Glapinski. Február közepén, a koronavírus járvány európai kitörése előtt az Európai Bizottság még 3,3 százalékos GDP-növekedést prognosztizált Lengyelországnak 2020-ra.
(MTI)
***
A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.
