A ház azzal magyarázta az eddigieknél kevésbé borúlátó előrejelzését, hogy az általa alkalmazott, összetett globális üzleti és fogyasztói bizalmi mérőszám, amely rendszerint néhány hónapnyi előnnyel utal a várható tényleges gazdasági aktivitásra, az elmúlt időszakban már nem csökken, sőt felfelé indult.
Az Oxford Economics londoni elemzői kedvező jelnek tartják azt is, hogy stabilizálódni látszik az amerikai-kínai kereskedelmi viszony, bár a cég szerint az eddig végrehajtott vámemelések teljes leépítése egyhamar nem valószínű.
A ház mindenesetre az amerikai hazai össztermék (GDP) idei növekedésére adott előrejelzését az eddigi 1,6 százalékról 1,7 százalékra, a kínai gazdaság 2020-as egész évi növekedésére szóló prognózisát 5,7 százalékról 6 százalékra javította.
Az Oxford Economics mindezt egybevetve is meglehetősen vérszegény idei növekedést vár a világgazdaságban: előrejelzése szerint a globális GDP-érték az idén 2,5 százalékkal bővül a tavalyi évre valószínűsített 2,6 százalék után, jóllehet a 2019-re becsült növekedési ütem is a legalacsonyabb lenne a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta.
(MTI)