Ugyanez az érvrendszer bukkan elő, amikor Kínát szapulják a rossz levegőminőség, és a CO2 kibocsátás miatt: lám-lám Európa mindent megtesz, de ezek a gonosz kínaiak nem hajlandóak csökkenteni a kibocsátásukat. Csak azt felejtjük el hozzátenni, hogy Kínában jelentős részben azért van ilyen nagy gyáripar, mert ott termeltetünk meg mindent – kihelyeztük a termelést: ami régen Liverpool levegőjét rontotta, amiatt most Csengduban nem látják hétszámra a Napot, miközben a valódi vásárló sok esetben nem változott. Ha nem földrajzi területre, hanem végső fogyasztóra vetítenénk a kibocsátást, akkor már bizonyára korántsem lenne ennyire csodás a kép a fejlett országok szempontjából. Könnyű úgy kibocsátást csökkenteni, hogy az összes szennyező tevékenységet kirakjuk a harmadik világba (plusz bónuszként a szemetet is oda exportáljuk).
És megint ugyanez a mentalitás kicsit más szögből: az indexen minap volt egy videó, amelyen a Szigetelőket kérdezték, hogy mit lehet tenni a klímaváltozás ellen (https://index.hu/video/2019/08/09/sziget_klimavaltozas_zold_bolygo_fesztivalozok/). Természetesen szavak szintjén mindenki nagyon elhivatott, de a nagy többség úgy érzi, hogy azzal, hogy szelektíven gyűjti a szemetet, már nagyjából kész is van, sok jobb ötletük nem volt. Az, hogy esetleg ne vegye meg azt, amit majd később a kukába dob – azaz csökkentse a fogyasztását – az fel sem merül. Nyilvánvalóan nem, hiszen mindenki többet akar fogyasztani, nem kevesebbet.
Amíg a fejlett világ nem érti meg, hogy egyedül az értelmetlen fogyasztás csökkentése vezet a fenntarthatóbb bolygóhoz – tehát hogy ez komoly áldozathozatallal jár mindenki részéről – addig egyrészt nem lesznek eredmények, másrészt masszív képmutatás a sokkal szegényebb országoktól elvárni a cselekvést magunk helyett. Az a helyzet, hogy mi mindannyian (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), akik a fejlett világban élünk, a mások szemében keressük a szálkát, és nem a sajátunkban a gerendát. Azaz hipokriták vagyunk…”