Hosszúra nyúlt árnyékok

„A rendszerváltás átmenete, az exportpiacaink elvesztése, a versenyképtelen ipari nagyvállalatok összeomlása, majd az 1995-ös sokkszerű válságkezelés következtében a hazai foglalkoztatásban résztvevők száma 1989 után fél évtized alatt mintegy egymillió fővel csökkent. A probléma kezelését a gazdaságpolitika – a könnyebb utat választva – a nyugdíj-rendszer kiszélesítésében látta meg. A korai- és rokkantnyugdíjazás lehetőségével élve rövid időn belül százezrek léptek ki végleg a munkapiacról és vonultak tartós inaktivitásba. Évtizedek távlatából visszatekintve most már tudjuk, hogy ez a rövid távon kisebb feszültségekkel járó döntés, hosszú távon katasztrofális következményekkel járt. Egyrészt egyre növekvő kiadásokat okozott az egyébként is magas adósággal küzdő költségvetés számára, másrészt az inaktívak széles tábora számára tett ígéretek könnyen rövid távú politikai haszonra konvertálható lehetőséggé váltak, évtizedekre megakadályozva, hogy a valós gazdaságfejlesztési kérdések határozzák meg a kormányzás minőségét.

Sokatmondó, hogy a rendszerváltás után 20 évvel, a 2010-ben kormányra kerülő és azóta is regnáló polgári kormány volt az első, amely hangsúlyosan a foglalkoztatást, az adórendszert és a családtámogatást érintő reformokat zászlójára tűzve tudott választásokat nyerni. A rendszerváltást követően megszűnt egymillió munkahelyet csak a 2010 óta zajló munkapiaci fordulattal sikerült helyreállítani. Szintén fontos fejlemény, hogy napjainkra az új munkahelyek döntő része piaci alapon működő cégeknél jelentkezik, miközben a dinamikusan emelkedő bérek mellett – ellentétben a korábban látott csökkenő trenddel – a foglalkoztatottak a megtermelt GDP-ből (úgynevezett bérhányad) is növekvő arányban részesednek.”