Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Kínában 2021-re a napelemszektor állami támogatásait durván lecsökkentenék, ami közvetve akár kínai befektetéseket irányíthatna a közép-kelet-európai régióba is.

2021 környékén már teljesen támogatásmentes lehet majd a kínai napenergiaipar – írja a China Daily. A kormány tavaly jelentett be egy tervet, amely átalakítaná a jelenlegi támogatási rendszert és igyekezne saját lábára állítani a napenergia-szektort, csökkentve az állami támogatásokat. Ahhoz, hogy sikerrel járjon a törekvés, a magánszektor fokozottabb szerep- és kockázatvállalására is szükség lesz.
A kínai kormány számos intézkedést jelentett be az elmúlt időszakban, amelyekkel a piacot élénkítené és eltávolítaná a cégek befektetései előtt álló akadályokat.

Ez akár a közép-kelet-európai régiónak is jó hír lehet, hiszen Lin Boqiang, a Xiameni Egyetem energiagazdasági kutatóközpontjának igazgatója szerint a kínai napelemcégek egyre több befektetési lehetőséget keresnek majd külföldön, főleg az Egy övezet, egy út kezdeményezésben szereplő régiókban, így Közép-Európában is.