Malajzia: egy nem európai kísérlet a mesterséges nemzetépítésre

Nincs egységes nyelv, vallás vagy kultúra

2007. augusztus 31-én éjszaka nem aludtunk. Hiába voltunk egy nagyjából tizenöt perc alatt körbesétálható trópusi szigeten, harminc kilométerre Borneó partjaitól, a máskor csendes, kedves helyiek – halászok és búvároktatók, szakácsok és motorcsónak-kapitányok – mintha megőrültek volna.

Valahonnan sörök kerültek elő, gitárok és dobok, és azt kiabálták: „Merdeka! Merdeka!”. Malájul ez azt jelenti: függetlenség. Pontosan ötven évvel azelőtt Kuala Lumpurban augusztus 31-én alakult meg a gyarmati státuszból függetlenné vált Maláj Föderáció. Apró csavar: a sziget, ahová hátizsákos turistaként érkeztünk, akkor még nem volt része ennek az új államalakulatnak, Borneó északi és nyugati része, Sabah és Sarawak csak évekkel később csatlakozott. Itt a lakosság nagy része valamilyen bennszülött törzs tagja (kadazanok, ibanok, és más népek, akik mind a malájok előtt, nagyjából 2000-2500 éve érkeztek erre a vidékre), ráadásul sokuk nem muszlim, hanem saját törzsi vallásának híve, vagy éppen keresztény. 

Malajzia mai területe sohasem volt egységes:

Az Eurázsia délkeleti csücskét jelentő Maláj-félsziget és Borneó között annyit kell repülni, mint Budapestről Londonba. Nem is ment könnyen az államszövetség első néhány éve: etnikai feszültségek, kommunista gerillák, Szingapúr kiválása, Borneó csatlakozása, a Fülöp-szigetekkel és Indonéziával vívott harcok elég gondot jelentettek.

Az igazi gazdasági csoda

A nyolcvanas évekre tisztult ki a kép, ekkor került a miniszterelnöki székbe Dr. Mohamad Mahathir, aki 1981 és 2003 között vaskézzel uralta a maláj politikát. A japán, a koreai vagy a szingapúri gazdasági csoda mellett kevesebb szó esik Európában a malájokról, pedig egy kutatás szerint

az egy főre jutó GDP-ben és vásárlóerőben. 

Tavaly Malajzia kétszer került be otthon is a hírekbe: néhány hónapja, amikor az éppen regnáló államfő-szultán lemondott címéről*, mert kiderült, hogy feleségül vette szerelmét, a korábbi Miss Moszkvát, és májusban, amikor a gigantikus korrupciós ügyek alatt összeroppant maláj kormánypárt veszített a választásokon (60 év, a merdeka óta először), és

Mahathir személyisége nemcsak a kora miatt érdekes (aki személyesen találkozott vele, azt mondja, alig néz ki hetvennek és sugárzik belőle az energia), nem is csupán a fent említett hihetetlen modernizáció levezénylése miatt, hanem a mesterséges nemzetépítés európai fülnek egészen meredek elképzelése miatt.

Szalonképtelen gondolatok

Ma azt mondanánk, Mahathir szalonképtelen gondolatokat fogalmazott meg A maláj dilemma című könyvében a maláj nép felemeléséről. Ma is egészen hihetetlen pozitív diszkriminációs rendelkezések sora van még mindig életben azért, hogy a gazdasági életben a kínai etnikummal szemben a malájok (a bhumik, a föld fiai) érvényesülhessenek.

Ha egy befektető építtet egy harminc emeletes társasházat, akkor

és „természetesen” oktatási numerus clausus is van.

Mahathir azonban szóban, és meglepő módon többnyire tetteiben is célként az országban élő különböző nemzetiségű és vallású emberek harmonikus együttélését hangsúlyozza. (Hogy ez nem lehetetlen, arra egy friss példa: egy befolyásos kínai híresség és egy maláj vallási vezető néhány hete együtt szerepeltek a tévében, az egyik arra kérte közösségének tagjait, hogy a szokásosnál kevesebb állatos dekorációval ünnepeljék az újévet – hiszen a disznó éve indult éppen –, a másik pedig türelemre intette híveit, hogy egy-egy ilyen ünnepi kelléket viseljenek el. A kínai újévi hirdetésekben a családi vacsorajelenetben pedig mindig ott volt a családfő indiai barátja és a lánygyerekek fejkendős barátnője is.)  

One Malaysia

A tavaly megbukott (és azóta a korrupciós ügyei miatt bírósági eljárás alá vont) Najib Razak miniszterelnök, a korszellemnek megfelelően hangzatos névválasztással indította el 2010-ben a One Malaysia projektet, amelynek deklarált célja az egységes nemzet létrehozása volt. Mi, akiknek nem kell nagyon messzire visszalapozni a történelemben a Monarchiához, vagy emlékszünk Jugoszláviára, Csehszlovákiára, netán láttunk már brüsszeli elemzéseket az európai identitásról, nem kell több ijesztgetés.

Itt élek második éve Malajziában, és sok helyivel beszélgettem erről a kérdésről, és szerencsére nemcsak a félelem, de a cinikus elutasítás sem jellemző. Igaz,

(próbálnám csak egy kínai nemzetiségűre azt mondani, hogy Malay a Malaysian helyett), vannak malájok, kínaiak, indiaiak, ahogy muszlimok, buddhisták, hinduk és keresztények, és lehetnek penangiak, kedahiak vagy sarawakiak attól függően, hogy az ország melyik részén élnek.  Mert mi kell hozzá, hogy egy helyen, egy igazgatás alatt élő emberek egy nemzetnek is tartsák magukat?

– Az ország vezetői általában abból indultak ki, hogy első a kiegyenlített jólét: a szegénységi küszöb alatt élők aránya néhány százalék, hajléktalanokat, koldusokat elvétve látni, egyre több családnak jut új autó, jó minőségű, új lakás. A One Malaysia projekt alatt pedig olyan gyakorlati intézkedéseket is futtattak, mint a 1Malaysia e-mail mint szociális háló, a 1Malaysia iskolatej program (most ne firtassuk, hogy a kínai származású emberek hány százaléka laktózérzékeny), vagy a 1Malaysia kórházak rendszere. 

– A közös nyelv nagyon érdekes kérdés Malajziában: az emberek nagyobb része többnyelvű, az iskolákban mindenkinek kötelező a Bahasát, a maláj nyelvet tanulni. Ennek ellenére például Penang szigetén, ahol élek, az emberek még a Tescóban is angolul kommunikálnak. (Persze ez óriási gazdasági előnye is Malajziának, az ide települő multinacionális cégek imádják, hogy a gyárak összes munkása legalább középszinten beszél angolul.) Nem segít az sem, hogy a maláj, a kínai, a tamil és az angol pont négy teljesen különböző nyelvcsaládba tartozik. 

– Közös nyelv híján a közös kultúra sem alakul ki, más tévécsatornát néznek a különböző nyelvű emberek, más újságokat, weblapokat olvasnak. A közélet szereplői kötik össze Malajziát, könnyű közösen szidni a kormányzatot, a mohó befektetőket, a multikat, de mondjuk a borneói fejvadász törzsek büszke leszármazottai miért tekintenék államfőjüknek a pahangi szultánt? 

– A vallási megosztottság persze más országokban, nemzeteken belül sem ritka, de itt inkább az elkülönülést választják: az indiai templomokban máskor énekelnek mint amikor a müezzin imára hívja a muszlimokat, és a karácsonyi díszeket egy mozdulattal cserélték a kínai újévhez kapcsolódó kellékekre januárban. 

– Egy földrajzi területen, márcsak az alapanyagok miatt is, általában hasonló ételek fordulnak elő, Sztambultól Szegedig jól látható a vallásokon és nemzeteken átívelő kulináris hasonlóság, Malajziában mégse vegyül ilyen jól az étkezés: kínai barátomat nem hívhatom meg sértődés nélkül egy indiai étterembe curry-t enni, de a szalonna és sertésbelsőség imádó penangi hokkienek (egy dél kínai nyelvjárás, amely itt kétszáz éve honos) sem éreznék jól magukat a szomszéd Mohameddel egy asztalnál. 

– Közös mítoszok: politikusoktól is hallottam már, mennyire fontos lenne Malajziának egy olimpiai aranyérem (főleg, amióta a szingapúriaknak, ezeknek a puhányoknak is van), hogy közös siker-közös mítosz teremtődjön. És hiába volt itt még Bicskei Bertalan is szövetségi kapitány, a nagyon népszerű foci sem megy a maláj válogatottnak, inkább mindenki a Premier League meccseit nézi, hajnali 2-től 4-ig. 

Jobban élnek, mint a szüleik

Senkit nem kényszerítettek tehát az identitása, kultúrája, vallása feladására, és azt hiszem, az átlag malajziai úgy gondolja, mint a legutóbbi közösségi taxis sofőröm: a politikusok azért vannak, hogy ilyen szövegeket gyártsanak, de amíg ő azt látja, hogy jobban él mint a szülei és a gyerekei jobban fognak élni mint ő, addig csak az a problémája, hogy a vacak maláj gyártmányú Proton autója (a nemzetteremtés egyik ipari mellékvágánya) ne robbanjon le már harmadszor is ebben a hónapban. 

A onemalaysia.com oldalon a szlogen büszkén hirdeti, hogy ez a diverzitás, ez a sokféleség adja Malajzia erejét és esszenciáját. Kétségtelen, hogy egyelőre sikeresen egyensúlyoznak a széttartó erővonalak között, nemcsak állva maradnak, de a nagy rivális szingapúri Lee Kuan Yew szavaival élve végrehajtották a nagy ugrást a harmadik világból az elsőbe. 
 

* A magyar sajtóban maláj királyt emlegettek, valójában a Yang di-Pertuan Agong a maláj államfő, akit 5 évre választanak, többé-kevésbé szigorú vetésforgó szerint az ország szultánságainak (a 14 szövetségi államból 9-ben van szultanátus) uralkodói. Az új agong a pahangi szultán helyett régensként uralkodó fia lett január 31-én.