Válság és makroökonómia (2009)

„Az uralkodó közbeszéd szerint 2008 őszén Magyarország azért vált Európa (sőt a világ) pénzügyileg második legsérülékenyebbnek tekintett országává, mert az állam felelőtlenül túlköltekezett. Az államháztartási felelőtlenség nyilvánvaló – egészen 2006 közepéig, attól kezdve azonban a deficit jelentősen csökkent, és az államadósság/GDP ráta az új EU-tagokkal összehasonlítva nagyon magas szinten ugyan (65% körül), de stabilizálódott. Ha a nemzetközi válság 2006-ban üt be, az ország valószínűleg nem maradt volna talpon, és pillanatnyi kétség sem férhetett volna ahhoz, hogy kizárólag az állam (a túlköltekező kormány) felelős a következményekért (így például a valuta jelentős leértékelődésért, a nagyarányú tőkekiáramlásért és a forintkamatok emelkedéséért).

A magas állami adósságráta természetesen 2006 után is sebezhetőségi forrás maradt, ez azonban önmagában nem lett volna elegendő ahhoz, hogy 2008 őszén Magyarország kitüntetett spekulációs célponttá váljon. Ehhez arra is szükség volt, hogy a költségvetési konszolidáció megindulása után a magánszektor óriási sebességgel kezdje növelni külföldi – azon belül: rövid lejáratú – adósságát. 2006 és 2008 között az ország GDP-arányos bruttó külföldi adóssága 74-ről 92%-ra nőtt. Ezen belül az államé 34-ről 36%-ra, a magánszektoré 40-ről 56%-ra; az utóbbi egyedül 2008-ban 11 %-ponttal emelkedett. 2008 őszén az ország egy éven belül lejáró 27,5 milliárd eurót kitevő külső adósságából mindössze 5,3 milliárdnyi volt az államé, a többi a magánszektor – főként a bankok – adóssága volt. A bankrendszer hallatlanul gyors eladósodásának egyik oldalán jórészt az anyabanki hitelek bővülése, a túloldalán pedig a háztartási szektor ugyancsak viharos – devizában történt – eladósodása állt, amely a hazai pénzügyi rendszer sérülékenységének legfőbb forrásává vált.”