Nem pusztítanám ki a közmunkát – Lendvai Ildikó a Makronómnak

Újra kell gondolni a kapitalizmust?

Társadalompolitikai szempontból is nyilvánvaló, hogy az eddigi modellek minimum újabb korrekcióra szorulnak. Arra utalok, amit már Piketty is megírt, hogy

Korábban volt egy jóléti állami korszak, amikor sikerült csökkenteni őket, de ez a tendencia megfordult. 

Azok a politikai fejlemények, amelyek engem aggasztanak, épp ennek köszönhetők. Nagyon jelentős társadalmi csoportok úgy érzik, hogy befagyott felettük a jég, hogy áthatolhatatlanok a különbségek. Ezért, ha van jövője a szociáldemokráciának – amiben bízok – akkor nem csak gyakorlati politikai, hanem elméleti kihívások elé is került. A kihívás lényege a könyv címe, A kapitalizmus újratervezése.

Nem lehet, hogy 2010 után a globális felső tízezertől a hazai munkavállalóknak jövedelmeket átcsoportosító magyar munkaalapú társadalom modellje épp ezt tette?

Nem látom a munkaalapú társadalom sikerét abban a vonatkozásban, amiről itt beszélünk: nem csökkentek a társadalmi különbségek, sőt a hivatalos KSH adatok szerint az utóbbi években a felső és az alsó tíz százalék közötti különbségek nőttek. Akármennyire is szidjuk – olykor joggal – az előző kormányokat, mindegyik valamelyest, ha picit is, de tizedszázalékokkal tudták csökkenteni e különbséget, de ezek most növekedni kezdtek. 

Nem inkább az Európában is rekordgyorsaságú bérnövekedéssel kellene mérni a kormányzás sikerét?

De a statisztikák szerint a munkavállalók 70 százaléka a kimutatott átlagjövedelem alatt keres. Az átlagjövedelem örvendetes emelkedése – ezt el is kell ismerni – a felső tíz-harminc százaléknál jelent meg igazán. Nem gondolom, hogy a kormány szánt szándékkal akarja növelni a társadalmi különbségeket, de a modellje egyelőre ezt tette.

Ne feledjük, a KSH említett, korábbi elemzése azt is mondja, hogy pár év alatt 1,3 millió ember került ki a mélyszegénységből. Ez a társadalmi mobilitás, a felemelkedés lényege.

Ez fontos dolog és méltányolom is. Pontosabban talán nem a mélyszegénységből jutottak ki, hanem az alapszegénységen belül egy fokkal, kétségkívül feljebb léptek a megélhetési létrán. Ez fontos, de nem változtatott azon, hogy kitörési lehetőségeik még reménytelenebbé váltak. Csökkent az esélyük arra, hogy a következő generáció feljebb kerüljön. 

Paradox a helyzet. A közmunka bére valamivel magasabb, mint a lecsökkentett szociális segély és örülünk, hogy e bér nagyobb. De társadalmilag a világban és nálunk is azért kell újratervezni a kapitalizmust, mert a továbblépés esélyei – akár az iskoláztatás vagy a munkaerő-mobilitás segítségével – romlanak.

Nem tekintem sikeresnek a magyar modellt, de örülök a részeredményeinek.

Érdemes építeni erre a modellre és arra, ahogyan a magyar kormány újragondolta a kapitalizmust?

Szerintem nem a kapitalizmust, hanem a társadalompolitikát gondolta újra. Ez az újragondolás nekem nem tetszik, ezzel együtt persze folytatható elemei vannak.

– legalábbis hosszú távon, nyilván nem választási évben tették. A hiánycsökkentés fontos dolog.

Az előző ballib kormányok idején is kisebb mértékben már megjelent a gondolat, hogy az államnak a munkahelyteremtésben nagyobb szerepet kell vállalnia. A közösségi munka, vagy közmunka ennek egyik formája. Nyilván akkor jó forma – tehát nem pusztítanám ki – ha ott is valódi piaci teljesítményt kicsiholva valódi piaci béreket lehet adni, legalább a minimálbért elérve. De hiányolom a kitörési lehetőséget.

Fotó: Bánszegi Rebeka.