A közgazdászok túl biztosak voltak a szabad kereskedelem előnyeiben

„Sok éven át közmegegyezés volt a közgazdászok között arról, hogy a kereskedelem korlátozása rossz. Rendkívül nehéz volt olyan akadémiai közgazdászt találni, aki nyilvánosan hajlandó lett volna kimondani, hogy a kereskedelem liberalizációja talán nem mindig éri meg a költségeket. A szabad kereskedelemmel kapcsolatos kérdőívek is hagyományosan a szabad kereskedelem szinte egyhangú támogatását mutatták.

A közgazdászok a szabad kereskedelmet általában azzal igazolták (és még most is ezzel igazolják), hogy a 19. századi közgazdász, David Ricardo komparatív előnyökről szóló elméletét idézik, amely egy minden bevezető közgazdasági kurzuson tanított egyszerű elmélet.

A zárt ajtók mögött azonban a közgazdászok már hajlamosak voltak egy árnyaltabb megközelítésre. Tudták, hogy a kereskedelem liberalizációja még a legegyszerűbb elmélet szerint is hátrányos lehet egy országban az emberek többségének, miközben egy kiválasztott kis csoportot gazdagít. Paul Samuelson, a modern közgazdaságtan egyik alapítója megjegyezte, hogy a multilaterális szabadkereskedelmi megállapodások éppen azoknak árthatnak, akiket segíteni kívántak volna, ha a komparatív előnyök megváltoznak. Más közgazdászok rájöttek, hogy a kereskedelmi korlátok arra is használhatók, hogy nemzetközileg egységes környezetvédelmi szabályokat kényszerítsünk ki. És a kilencvenes évekre a legtöbb közgazdász már tudta, hogy Ricardo elmélete nem túl jó leírása annak, hogy hogyan és miért is kereskednek egymással az országok a való világban.”