Javul az anyagi helyzet, ezért egyre kevesebb magyar készít háztartási költségvetést

2018. augusztus 30. 09:33

A lakosság anyagi helyzete egyértelmű javulást mutat, 2010 óta 34 százalékról 20 százalékra csökkent azoknak az aránya, akiknek az elmúlt egy évben nem mindig fedezte a jövedelme a megélhetési költségeit – közölte a Pénziránytű Alapítvány az MTI-vel kedden.

2018. augusztus 30. 09:33
null

Kitértek arra: az alapítvány megbízásából, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) által kidolgozott módszertan szerint, a GfK 1000 fős reprezentatív kutatást végzett el, amelyben a magyar lakosság pénzügyi tájékozottságát és pénzügyi kultúráját mérték. A felmérés szerint a vizsgált időszakban egyre kevesebben csökkentették a kiadásaikat, illetve használták fel megtakarításaikat a napi kiadások fedezésére.

A kutatás szerint folyamatosan csökken azoknak az aránya, akik háztartási költségvetést készítenek. Az idén ez csupán a felmérésben résztvevők ötödére (21 százalék) volt jellemző, míg nyolc évvel ezelőtt minden harmadik válaszoló (32 százalék) tervezte meg bevételeit és kiadásait. A háztartási költségvetést készítők száma együtt mozog azokéval, akik az elmúlt egy évben úgy látták, hogy jövedelmük nem fedezi a kiadásaikat.

A pozitív tendencia a kutatás megállapítása szerint a megélhetési nehézségek enyhülésével van összefüggésben, amelynek hátterében a kedvezőbb munkanélküliségi, gazdasági növekedési és inflációs adatok, valamint a pozitív jövőkép térnyerése áll.

Közölték: tevékenységének eredményessége érdekében az alapítvány rendszeresen méri a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának helyzetét. A 2010-ben, 2015-ben, majd ebben az évben megismételt felmérés nyomon követhetővé teszi a változásokat, nemcsak a lakosság pénzügyi tudatosságának, hanem anyagi helyzetük megítélésének terén is.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
exfahrenheit
2019. május 17. 16:40
Au emberek nyilván nem fognak takarékoskodni, amíg el nem érik azt a szintet, hogy már emberi módon élhetnek meg.
thomsen
2018. szeptember 30. 22:23
Ilyet csak a hülyék írnak le :) Minden nem fog bejönni, de ha nem is gondolsz semmire előre, akkor előbb-utóbb szinte biztos szarabb lesz, mintha igen. Ne akarjunk már az anyagi előrelátás és a konzervatív öngondoskodás ellen kampányolni az impulzív élj-a-mának konzumidiotizmus jegyében! Az proliknak való tempó.
Ipolypart
2018. szeptember 27. 11:12
A másik meg az, hogy ha kevés a pénzem, az akkor is kevés, ha leírom. Több tényleg nem lesz, de szembesít azzal, mire költöm, pont azokat a termékeket kell-e vennem. Azt szoktam mondani, hogy ugyanabból a pénzből, pl. nyugdíj, az egyik megél, a másik meg meg félre is tud tenni, a harmadik meg csak panaszkodik, hogy nem elég.
Csigorin
2018. szeptember 27. 11:12
ez igy azert nem igaz, segit ha latod legalabb az aranyokat hogy "hol folyik el a penz". Sokan meglepodnek ha osszeadjak hogy mennyit is bagoznak el egy honapban/evben, vagy hogy mennyit koltenek a meloban kavera, szendvicsre (te jo eg ENNYI? na akkor inkabb viszem magam otthonrol) Onmagaban az iras persze semmit sem old meg, csak segit abban hogy lasd MIN kell/lehet sporolni. Sokan vannak akik basszak a fillert valami olyan kategorian amire a fizetesuk 5%a se megy el, de eszre se veszik hogy egy masik durva 20-30%os tetelt kis odafigyelessel a felere lefaraghatnanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!