A globalizáció formáló ereje

„A jelenlegi kormány egyik fő politikai stratégiai célja a közvagyon védelme, pontosabban »visszaszerzése«. Ennek érdekében még egy igen költséges intézményt, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt is létrehoztak. Noha a kormány ezt a saját politikai szempontjai szerint kívánja használni, valójában kinyitotta a magyar politika legalább száz éve óta egyik legérzékenyebb vitáját: hogy mi számít közvagyonnak, azt ugyan jogilag definiálja a törvény (»az állam, helyi önkormányzat vagy költségvetési szerv tulajdonában álló dolog, jog, követelés, pénzügyi eszköz, valamint jogi személyben fennálló vagyoni részesedés«), de politikailag már homályban marad, hogy hol a határa a közvagyonnak és a magánvagyonnak. Pedig az is kérdés, hogy ami akár ma, akár az elmúlt száz évben közvagyonnak számít(ott), az hogyan is került állami tulajdonba. Itt volt tömeges államosítás és volt tömeges privatizáció. S akkor az egyéb, de szintén politikai indíttatású, vagyonelkobzásokról ne is beszéljünk.

A második, talán még fontosabb kérdés, hogy amikor az Orbán-kormányok valamely politikai cél eléréséhez állami vagyonelemeket rendeltek, az minek minősül: politikai cél megvalósításának vagy ravasz magángazdagodási taktikának. Nem volna bajom az új törvény szándékával, ha nem arról szólna, hogy a politikai ellenfelet lejárassa, rosszabb esetben kriminalizálja, az eredeti politikai célról pedig egy szó sem esik. Ami szokatlan volt az Orbán-kormányok gyakorlatában, hogy egy-egy feladathoz olykor hatalmas anyagi eszközt bocsátott rendelkezésre, mert szakítani akart a politikai célok elmocsarasításának a gyakorlatával, a kishitűséggel (»merjünk kicsik lenni« mételyével), az elbürokratizálódással. A rezsicsökkentés is mellesleg hírbe hozható az állami vagyon elpocséklásával, kivéve, attól függően, hogy a »közjó« fogalmát miként határozzuk meg. Ha ezt politikailag károsnak vagy egyenesen bűnösnek nevezzük, akkor bizony minden állampolgár, aki rezsicsökkentést kapott, most elővehető volna, hiszen vissza is lehetett volna utasítani. Hogy a jó politikai célokra milyen indokolatlan magánérdekek milyen súllyal nehezedtek rá az idő múlásával, az most jobban látszik, de az egy másik kérdéskör! Úgy könnyű erényesnek maradni, ha nincs kísértés. Vagy ha egyszer kísértésbe esett valaki, akkor elég a pálfordulás a hitelességhez?”

Fotó: AFP