Az adatok elemzésével a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a focirajongók által érzett fájdalom kétszer olyan intenzív, mint a győzelem öröme. Sőt, a gyász kétszer annyi ideig is tart, mint a győzelmi mámor. A fájdalom ráadásul kétszeres akkor, amikor az ember személyesen is részt vesz a meccsen szurkolóként. Akkor is intenzívebb szenvedést élnek meg a rajongók, amikor a csapatukhoz képest alacsonyabb besorolású ellenfél győzi le kedvenceiket, azaz nem jön be a papírforma.
A kutatók a számokból azt szűrték le, hogy átlagosan nézve negatív a kumulatív, azaz teljes hatása annak, ha focirajongók vagyunk. Emiatt felvetik a kérdést, hogy érdemes-e, vagy értelmes-e egyáltalán szurkolnunk egy csapatnak.
Miért szurkolunk mégis?
A rajongók számára ugyanakkor értékkel bírhat a szurkolói identitás, a rajongói „törzshöz” való tartozás kötelékének érzése, esetleg a jövőbeli sikerek iránti (talán túlzó) várakozás, vagy a gólok pillanatában érzett mámor. Lehet, hogy egyszerűen kíváncsiak vagyunk arra, hogy miként bontakozik ki a szemünk előtt a „dráma”.
Az is elképzelhető, hogy a rajongók mindig túlbecslik csapatuk nyerési esélyeit, és sosem tanulnak hibáikból. Sőt, nem kizárt, hogy a szurkolás függőséget okoz, legalábbis annyiban, hogy újra át akarjuk élni a csapatunk korábbi győzelmei esetében érzett örömöt. A függőség esete pedig nyilvánvalóan kizárja a racionalitást.