A Marxot dicsérők tévedései és tévhitei

„A tőkével szinte egyidőben (1871) publikálta Carl Menger A közgazdaságtudomány alapjai című könyvét. Menger könyve, A tőkéhez hasonlóan, azoknak a XIX. századi nagy világmagyarázó írásoknak a sorába tartozik, amelyek azt kívánták felfejteni, hogyan és miért alakult ki a modern piaci és ipari társadalom, s amelyek választ kerestek arra, miként lehet a legjobban működtetni ezt a szokatlan, új, állandóan változó, s emiatt gyakran félelmetesnek tűnő társadalmat.

Menger olyan emberközpontú közgazdaságtudomány megalkotására törekedett, amelyben a főszereplő, s minden változás oka a mindennapi életből ismert, hús-vér, vagyis tökéletlen, de gondolkodó és vágyakkal rendelkező, újítani képes ember. Menger számára az ember a maga ura, értelmes, akarattal bír, mindenki másnál jobban tudja, mik a saját szükségletei, és képes és akar tenni a szükségletei kielégítése érdekében, képes környezetét megismerni, tanulni, új ismereteket szerezni, felfedezni, s emiatt javítani saját során úgy, hogy közben környezetét is átalakítja. Menger emberszemlélete pontosan az ellentéte volt Marxénak, aki szerint mindenki besorolható egy osztályba, csavar egy gépezetben, és alá van rendelve a gazdasági és társadalmi mechanizmusok kíméletlen működésének.

Menger szerint a piaci társadalom organikusan alakult ki, és ennek legfontosabb oka az az inherens emberi tulajdonság, hogy gondolkozunk, keressük annak útját-módját, miként hárítsunk el egy kényelmetlenséget, s folyamatosan keressük a megoldását az előttünk álló szorító problémákra. A tudásnövekedés egyben igénynövekedéssel is jár. Menger ebből a gondolkodó, cselekvő ember képéből kiindulva építette fel azt az oksági láncot, amely organikus módon jut el a piaci árutermeléshez.

Menger szerint a munka gyümölcsének áruvá válása, az árutermelés, a piac annak nyomán alakul ki, hogy az ember (emberi közösségek) tudás növekedése révén már nem lehet a növekvő fogyasztási igényeket kielégítő egyre komplexebb termékeket egy zárt kis közösségen belüli munkavégzés eredményeképpen előállítani. Ennek a tudás és igénynövekedésnek a nyomán alakul át a szomszédos törzsek alkalmi cserekereskedelme – munkamegosztás útján – specializálódó termelők rendszeres cseréjévé, s alakulnak ki az egyre hosszabb és bonyolultabb, egymással a piacon összekapcsolódó termelési láncok, amelyekben minden termelő árut termel a piacra.

A mengeri világban az emberi fejlődés mozgatórugója az emberek és emberi közösségek közötti együttműködés, és nem a konfliktus, az egymással antagonisztikus osztályok harca, mint Marxnál.

Menger azt mutatta ki, hogy a cserén alapuló piaci társadalom a piac zavartalan működése esetén nem hoz létre olyan mechanizmust, amely sokak elszegényedéséhez, s kevesek mérhetetlen meggazdagodásához vezet. Éppen ellenkezőleg, a valóban szabad piac működése garantálja, hogy ne alakulhassanak ki mesterséges monopóliumok, amelyek védelmezik kevesek jólétét, s gátolják sokak felemelkedését. Menger szerint a piaci társadalomnak nincsenek olyan belső ellentmondásai, amelyek miatt óhatatlan lenne a piaci társadalom összeomlása. Éppen ellenkezőleg, a piac biztosítja a lehető legrugalmasabb együttműködési formát, amely a legjobban biztosíthatja az emberi igényt a biztonságra és az újitásra egy bizonytalan, az egyes ember által nehezen befolyásolható világban.

Visszatértünk oda ahonnan elindultunk: Marx csak a rosszat vette észre, mert gyűlölte a fennálló rendszert, és egy utópikus társadalom prófétája akart lenni. Ennek érdekében addig torzította a valóság elméleti konstrukcióját, ameddig ki nem sajtolta belőle azt a »tudományos« magyarázatot, hogy miért eleve rossz, ami van, s miként lesz eleve jó az általa profetizált berendezkedés. Rossz alapokra épített rossz elméletet. Nem lehetett más következménye elméletének megvalósításának, mint ami történt: százmillió ember erőszakos halála, szenvedés, nyomor, diktatúra.”

Ne maradjon le, kattintson a tetszikre!