Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú jelzáloghitelt a szlovén legfelsőbb bíróság

2018. január 19. 18:20

Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról – közölte a szlovén sajtó pénteken.

2018. január 19. 18:20
null

Robert Preninger, a hitelfelvevő ügyvédje a szlovén közszolgálati televíziónak elmondta: ez az első jogerős ítélet nemcsak Szlovéniában, hanem az Európai Unióban is. A legfelsőbb bíróság a 2015-ben indított eljárásban most másodszor hozott ítéletet. Az első ítéletben megsemmisítette a pénzintézet javára hozott korábbi döntést és új eljárást rendelt el az ügyben. 

Preninger elmondta, hogy a jogerős ítélet szerint a hitelfelvevőnek az eredeti hitelösszeget kell visszafizetnie a banknak, kamatok nélkül, a pénzintézetnek pedig törölnie kell az ügyfél ingatlanját terhelő jelzálogjogot. 

A szlovén svájcifrank-hitelesek egyesülete közleményében kiemelte: fontos győzelemről van szó. Bizakodásuknak adtak hangot, hogy a jelenlegi jogerős ítélet a jövőben bírósági gyakorlattá válik. „Rendszerszintű megoldás kell a problémára, amelyet a bankok kapzsisága és a szabályozó szervezetek csődje okozott” – hangoztatták.

A szlovén központi bank adatai szerint 2017 májusában a svájci frank alapú hitelek állománya 524 millió euróra rúgott. Szlovén magánszemélyek és cégek 2004 és 2008 között vették fel a hiteleket az alacsony kamat miatt, de nem számoltak az árfolyamkockázattal.

Sajtóértesülések szerint közel 20 ezer embert érint a mostani ítélet Szlovéniában, nekik legalább 60 százalékkal csökkenhet a tartozásuk.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2018. augusztus 14. 22:29
A osztrák tulajdonú Sparkasse.
röviden
2018. augusztus 14. 22:29
A szlovén ill az összes uniós jogász közötti különbséget meghatározza, lévén ez az első ilyen döntés az EU-ban, és még csak bíznak benne, hogy predensértékű.
drkovax
2018. március 08. 19:51
Továbbá semmisség esetén azonnal kell visszafizetni a tartozást. Ami azért nem biztos, hogy mindenkinek menni fog.
budapestbar
2018. február 08. 11:59
Mi köze a semmisséghez az összeg nagyságának? Jogszabály ütközött, vagy sem? Úgy járt-e el a bank, ahogy az tőle elvárható? Ha a bank a piacra dobott egy terméket, amelyből kár keletkezett a mohósága miatt, akkor azért a banknak vállalnia kell afelelősséget. Ezeket a termékeket ugyanis pénzügyi, jogi guruk találják ki a matematikus okkal együtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!