Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

A többi történelmi eszközár-buborékot összevetve kiderült, hogy a bitcoin történelmi világcsúcsot döntött.
A közelmúltban még olyan ábrák terjedtek az interneten, amelyek csak a lehetőségét jelezték annak, hogy a bitcoin egyszer még a 17. századi holland tulipánmánia árrobbanását is meghaladja. Úgy tűnik, hogy az elektronikus valutát nehéz megállítani, ugyanis a Convoy Investments frissített ábráján már látszik, hogy a bitcoin árfolyama 2014-hez képest olyan ütemben sokszorozódott meg, hogy azzal maga mögé utasítja a híres korábbi eseteket.
Az elmúlt három év alatt a bitcoin ára 64-szeresre nőtt, ezzel az emberiség eddig ismert történetében a legnagyobb eszközár-buborék jött létre.

