A magyar családok jelentős része túlköltekezik karácsonykor egy felmérés szerint

2017. december 04. 23:01

A magyarok közel 40 százaléka érzi úgy, hogy többet költ karácsonyi ajándékokra, mint megtehetné, de jellemzően nem hitelből finanszírozzák azokat – derült ki a Intrum Justitia novemberben készített európai fogyasztói fizetési jelentéséből.

2017. december 04. 23:01
null

Az MTI-nek eljuttatott jelentés szerint a karácsonyi túlköltekezés nem magyar sajátosság, hasonló tendencia figyelhető meg a többi vizsgált európai országban is. Az európai átlaghoz hasonlóan a magyarok sem kölcsönből vásárolják meg az ajándékokat, 10-ből csak 2 magyar vesz fel kölcsönt a nagybevásárláshoz. Sőt, az amerikai családok jelentős része még most is a tavalyi karácsonykor felvett hiteleit törleszti.

A karácsonyi időszak megterheli a családok pénztárcáját, amelynek hatása januárban érződik. A magyarok közel fele szerint pénzügyi szempontból az év legmegterhelőbb időszaka az első hónap, míg a 18-24 évesek 30 százaléka vélekedik így, addig az 50 évnél idősebb korosztályból minden második ember.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

A kutatás szerint egyre többet vásárolnak a magyarok az interneten: a megkérdezettek több mint fele állította, hogy az egy évvel korábbihoz képest ma már nagyobb részben webes felületen intézi költéseit. A válaszadók harmada az internetes kereskedés egyszerűsége miatt többet vásárol, ugyanakkor szintén minden harmadik fogyasztó úgy érzi, a közösségi média nyomásgyakorlása miatt többet vásárol, mint amire szüksége lenne. A magyar adat az európai átlag alatt van, a többi visegrádi országban a válaszadók több mint fele látja így, míg Romániában a válaszadók majdnem kétharmada. 

A követeléskezelő vállalatcsoport évente elkészíti az európai fogyasztói fizetési jelentést, az idei kutatásban 24 európai ország több mint 24 ezer állampolgára vett részt, köztük 1006 magyar.

(MTI nyomán)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. április 27. 09:21
Nyilván többet költenek, de a kérdés az, hogy miből? Mert, ha előre takarékoskodtak erre akkor semmi vész, de uzsorára hitelt felvenni az nem bölcs dolog.
Válasz erre
27
0
duzur
2017. december 07. 18:41
Valahogy így. Mindaddig amíg nem bizonyítják be nekem, hogy a "nagyemberek" inkább képesek ellenállni kisértéseknek, mint a "kisemberek", dühít amikor az elcsábúlt kisembereket szapulják. Persze más-más jelenti a kisértést ennek meg annak, de amíg az egész gazdaság , a csábítások (reklámok) furfangjára támaszkodik, az ellenállás nehezen elvárható. Pláne ott ahol a kölcsönöket is tálcán kínálják. Amikor aztán sokan esnek a kölcsönre vásárolt cuccok mámorába, amit késöbb nem tudnak törleszteni, jön a nagy buborék, ami, ha kipukkad, kész a gazdasági krízis... Örült rendszer ami ebbe az irányba tereli a résztvevöket. Az üzleteket amik eladni kényszerülnek, a bankokat amiknek ki kell helyezni kölcsönöket, a vásárlókat akik elhiszik, hogy vásárlás nélkül sivár az élet stb. És most bocsánatot kérek azoktól, akiknek muszáj ezt-azt megvenni és nem tehetnek róla, ha nem telik nekik a szükségesre se.
Válasz erre
1
0
repulok
2017. december 07. 18:40
Ha rajtam múlna, mindenféle hitelt betiltanék, ami jelzálog alapon áll. Csak kezes, vagy egyéb jótálló által biztosított fedezetet engednék meg. ( addig nyújtózz...)
Válasz erre
2
2
Apáczai
2017. december 05. 20:13
A valóság az, hogy a magyar családok "túlköltekezése" a családtagok egymás iránti szeretetéből fakad, és nem hitelből, hanem a megtakarításokból történik. Éppen azok kárognak a bankok, hogy nem mennek a 20-30%-os uzsorahitelek. Aki meg ilyenre szánja magát, az önmagára vessen.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!