Bár a sokat emlegetett kínai középosztály felemelkedése százmilliókat emelt ki a szegénységből, továbbra sem egyértelmű, hogy milyen mértékben csökkent a szegénység a világban. Nézzünk azonban most meg egy másik kérdést: honnan is ered a fejlődő országok szegénysége?
Növekvő észak-dél különbségek?
Kérdéses ugyanis, hogy a szegénység globális visszaszorulása a fejlett országok tevékenységének hatására, vagy annak ellenére történik meg. A transzatlanti piac keresletet teremt, emellett pedig átvehető és lemásolható innovációkat is létrehoz, amelyeknek köszönhetően a fejlődő országoknak már nem kell az ipari fejlődés minden hagyományos szakaszát végigjárniuk. Az afrikai gazdaságban például a mobilbankolás és a napenergia egyre olcsóbb megoldásai olyan területeket hódítanak meg, amelyek sosem láttak bankot vagy energiahálózatot.
Ezzel a fejlődő országok visszaadnak valamit abból amit „elvettek”: két neves közgazdász szerint a gyarmatosítási projektet megelőzően,
A szegény országok gazdasági fejlődésének akadályozása ma is mindennapos gyakorlat a gazdagok részéről: Jason Hickel januári cikkében bemutatja, hogy minden egy dollár fejlődő országokba áramló segélyért közvetetten huszonnégy dollárt kényszerülnek fizetni a fejlődő országok. Míg ugyanis a nyugati nagyvállalatok trükkök százaival a nemzetközi kereskedelmi rendszeren keresztül kerülik meg a perifériaországokban való adózást, a fejlett országok már csak a kétes módon megszerzett jövedelmeik egy töredékét juttatják vissza, adakozó színben tüntetve fel magukat.
A nemzetközi segélyezés pedig általában a diplomáciai jutalmazás vagy büntetés eszköze, a piacokhoz való hozzáférés megtartásának ára, máskor pedig épp a multinacionális vállalatok számára szükséges helyi infrastruktúra fejlesztésére kell azt fordítani. A donorok pedig nem egyszer azt is meghatározzák, hogy a fejlesztéseket a saját országukból érkező vállalataik végezhetik el.
Új tényező a képletben: a hatalom
A globális egyenlőtlenségek mögött az észak és dél közötti egyenlőtlen csere áll. Hickel azt a meglepő állítást teszi, hogy a globális dél bérei nem természetüktől fogva, hanem tudatos tervezésnek köszönhetően alacsonyak. Az egyiptomi Samir Amin pedig úgy véli, hogy a globális észak ugyanazért a termelékenységű munkáért sokkal kevesebbet fizet délnek, mint az északi dolgozóknak. Ez pedig az értékek közvetett és folyamatos elszívását jelenti a déli gazdaságokból. E megközelítést számszerűsítette Zak Cope és Timothy Kerswell. Az ő konzervatív becslésük szerint 1,46 trillió dollárnyi összeg áramlik délről északra minden évben az egyenlőtlen csere következtében, ami például az észak által nyújtott segélyek tizenegyszerese.
Hickel szerint a hagyományos neoklasszikus közgazdaságtan számára természetes, hogy Bangladesben alacsonyabbak a bérek, amelyek a gazdasági globalizációnak köszönhetően végül – a feltevés szerint – kiegyenlítődnek majd.
Ha egy piacon egy nagy munkáltató van, az lenyomhatja a béreket. A szakszervezetek által képezett hatalmi ellenpólus viszont bérnövekedést idézhet elő. Nem csak az olyan diktatúrákban, mint Észak-Korea, hanem még az Európai Unióban is vannak olyan hatalmi mechanizmusok, amelyek torzíthatják a piaci béreket. A gyarmatosítás is egy hatalmi viszont hozott létre, amely nem egyszer erőszakkal irányította a helyieket az európai ipar kiterjesztett gyarmati munkapiacaira. A kereskedelem szabályait szintén a gyarmatosító hatalmak diktálták, így a gyarmati termékekért évszázadokon keresztül rend szerint az indokoltnál jóval kevesebbet fizettek.
A hatalmi egyenlőtlenségek pedig a gyarmatok felszabadulása után is fennmaradnak. A nyugati hatalmak többször buktatták már meg a déli dolgozókat képviselő vezetőket, de a Nemzetközi Valutaalapot, a Világbankot és a Világkereskedelmi Szervezetet is a gazdagabb országok dominálják. Az exportárakat és a béreket alakító szabályokat ezek az intézmények alakítják, a nemzetközi kereskedelmi egyezményekről nem beszélve, amelyek sokszor a szakszervezetek gyengítését és a rugalmasabb munkapiac elérését szorgalmazzák.
Nem úgy tűnik, hogy egy globális minimálbér, vagy egy feltétel nélküli alapjövedelem megvalósítható és jó irány is lenne. Thomas Palley ötlete, miszerint minden ország mediánbérének legalább 50 százalékánál lehetne egy minimális bér, számos politikai küzdelemmel, de nemzetközi együttműködéssel akár meg is valósítható Jason Hickel szerint. Ezen kívül Hickel úgy véli, hogy nagyobb hatalmat kell adni a fejlődő országoknak a nemzetközi szervezetekben, hiszen gazdasági súlyuk is folyamatosan nő.
***
Ukrajnában az élelmiszerárak régen elérték vagy túllépték az EU-s szintet, miközben a bérek afrikai mélyponton vergődnek. A családok jövedelmük felét, a legszegényebbek akár 70%-át is ételre költik, hasonlóan a szubszaharai országokhoz. Ha ez a szegénység az EU-ba kerülne, komoly társadalmi és gazdasági sokk lenne az eredmény.
Hazánkban igen alacsony a fiatalokat fenyegető szegénységi kockázat
A Faktum Projekt legfrissebb elemzésében rámutatott, több baloldali médium is önkényesen értelmezi a felméréseket, hogy Magyarországot szegénynek mutassa be.
Még a Balti országokat is előzzük.
Hiába igyekeznek „társadalompolitikai szakértőik” a hihetőség határán túlmutató számokkal sokkolni a közvéleményt.
Bódis Kriszta „társadalompolitikai szakértőnek” sikerült a hihetőség határán is túllőni. Szalai Piroska elemzése.
Az Európai Bizottság jelenéséből az is kiderül, miért erőlteti az EU vezetése a többkulcsos adórendszert.
Szenzációs formában a magyar válogatott csapatkapitánya. Szoboszlai Dominik lábai előtt hever a nemzetközi futballvilág.
