Késsel és vascsővel ment rabolni – eltévesztette a házszámot
Vagyoni igényének akart érvényt szerezni – csak kiderült, hogy az általa keresett személy a szomszédban lakott.
Több millió forinttal is csökkenhet a nagycsaládosok, három vagy többgyermekesek lakáscélú jelzáloghitele, az erről szóló kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg.
A 2018. január elsején hatályba lépő jogszabály szerint a harmadik és a további gyerekek után 1-1 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni a fennálló lakáscélú jelzáloghitel tartozásra.
A jogszabály előírja, hogy a támogatás elsősorban a tőketartozásának csökkentésére használható fel, de ha az nem éri el a támogatás összegét, akkor a támogatás a tőketartozás járulékainak csökkentésére is fordítható a késedelmi kamat kivételével. A jogosultak a kérelmet a járási hivatalba adhatják majd be. A pénzintézet a támogatást megállapító határozat beérkezését követőn négy napon belül egy összegben, előtörlesztésként a támogatott személy hitelszámlára írja.
(MTI)