Ez jön a neoliberális közgazdaságtan után: az egyensúly visszaállítása

Társadalmak a megcáfolt elmélet rabságában

„Mi akadályoz meg minket abban, hogy a gazdaságpolitika misszióját beteljesítsük, azaz megteremtsük az emberhez méltó, lehető legjobb életkörülményeket?” – ez a kötet alapvető kérdése György László szerint. A Neumann János Egyetem docense szerint mindez nem egyszerű feladat, de épp ez a szép benne: a gazdaságpolitika a lehetőségek és a korlátok közötti egyensúlyozás művészete – tette hozzá. Márpedig az elmúlt harminc évben új problémák jelentek meg: miközben az amerikai GDP majdnem megduplázódott, az alsó ötven százalék jövedelmi helyzete nem javult. 

Hazánkban is ez történt: 1980 és 2010 között 1,78-szorosára nőtt a GDP, miközben a reálbérek csupán hét százalékkal nőttek. Márpedig ha a közösen megtermelt hazai össztermék növekedik, de az emberek ebből fizetés formájában nem látnak semmit, akkor a gazdaságpolitika kudarcot vall – mondta György. „Az értelmiségi pedig nem az, akinek mindenre van egy kritikai észrevétele, hanem az, akinek mindenre létezik egy vagy több megoldási javaslata” – mutatott rá, hogy a könyv célja a valós megoldások felkutatása.

György László szerint a könyv kiindulópontja, hogy minden kornak megvan a maga domináns érdekcsoportja, amely arra törekszik, hogy érdekei és értékrendje szerint alakítsa a korszakot, és ennek megfelelően alkosson saját értelmezési keretet a világról is. Ha a domináns csoport elméletei az emberhez méltó életet nem képesek biztosítani, csak az adott szereplők érdekeit szolgálják cáfolat nélkül, akkor ideológiává válnak.

Ezzel szemben György a növekedés négy tényezőjének (az épített, valamint a természeti környezet minősége, a humán tőke és a társadalmi tőke) fontosságára hívja fel a figyelmet. Értelmezésében a növekedés csak egy eszköz, a politika gazdaságpolitikánál tágabb értelemben vett feladata és célja a biztonság, a rend, az igazságosság, a szabadság és a jólét értékeinek és azok egyensúlyának biztosítása. És milyen különös, hogy akkor végzi jól a dolgát, amikor észre sem vesszük, hiszen minden érték pontosan akkor értékelődik fel, amikor hiányát szenvedjük.

„A neoliberális elméletrendszer épülete repedezik, mert a teljes gazdasági szabadságot hirdető filozófia minden időben a szabadsággal leginkább élni képes, domináns alkupozícióban lévő hatalmi-gazdasági csoportok érdekeit szolgálja” – tette hozzá. Feltételezi azt is, hogy minden elmozdulás a szabad piac irányából csak a kommunizmus irányába tett lépés lehet. Az elmélet ott téved nagyot, hogy ma nem piacgazdaságban, hanem szuperkapitalizmusban élünk, amelyben szabad piac helyett a legerősebbek határozzák meg és torzítják el a játékszabályokat – figyelmeztetett a szerző. Ez pedig ellehetetleníti az öt alapvető érték biztosítását.

Létezik alternatíva

Pogátsa szerint e célok megvalósulását a neoklasszikus közgazdaságtan akadályozza, amely annak ellenére máig uralkodó elmélet, hogy már rég megcáfolták. A gondolatkör látszólagos egyeduralmát annak köszönheti, hogy

éppen ezért kedvez a világgazdaság elitjének és szolgál a neoliberális ideológia alapjául napjainkig.

Szerinte ez addig nem okozott látható problémákat, amíg a második világháború utáni első évtizedekben jóléti politikákat folytattak az országok. Még akkor sem tűnt fel az egyenlőtlenségek növekedése három évtizeden át, miután letértek erről az útról. Napjainkból visszatekintve azonban egyértelművé és láthatóvá vált mindez. Éppen azért lett közgazdasági „sztár” Thomas Piketty, mert feltárta a felső egy százalék hihetetlen gazdagodásának jelenségét és azt helyzetet, amikor ide bekerülni már csak házasodással vagy örökléssel lehetséges – tette hozzá.

Ezért nagyon hasznos, hogy György László könyve kitágítja a gondolkodást, és nem tesz úgy, mintha csak egyetlen közgazdasági irányzat létezne – fogalmazott, említve, hogy hazánkban a legtöbb egyetemen már nem is tanítják a közgazdasági elméletek történetét. „A neoklasszikus közgazdaságtan ráadásul nem is a valóságot próbálja elemezni, hanem egy alternatív univerzumot épít” – figyelmeztetett.

Pogátsa szerint úgy vannak felruházva a mai világban a neoklasszikus közgazdászok jelentős befolyással, hogy az igazán jelentős kérdésekre – például a 2008-as válság okaira – annyit tudnak válaszolni, hogy azok „külső sokk eredményeként”, nem pedig a gazdaság belső tulajdonságaiból adódóan jöttek létre.

A magyar gazdaságpolitika célja az új, arányos teherviselés

A közgazdasági elméletek nagyon is valós következményekkel járnak, ennek köszönhető az elmúlt három évtized legfőbb egyensúlytalanságának, a munka és a tőke jövedelmi részesedéseinek eltorzulása – mutatott rá az alapproblémára György. A világgazdaság működési elveinek neoliberális elvek mentén történő átalakítása vezetett oda, hogy a reálbérek növekedése elmarad a termelékenység javulásától. Szerinte ez vezetett a Trump-jelenséghez is, azonban az amerikai választók épp most szembesülnek azzal, hogy „az új elnök adócsomagja ismét a gazdagokat hozza helyzetbe”.

A Századvég vezető közgazdásza rámutatott, hogy a jelenlegi magyar gazdaságpolitika ezt ismerte fel, amikor a tőkejövedelmeket és a multinacionális vállalatokat is bevonta a közös teherviselésbe. Ennek köszönhetően a magyar gazdaságpolitika 2011 óta a GDP 3 százalékának megfelelő összeget, évi mintegy 1000 - 1100 milliárd forintot csoportosít át a tőkétől a bérből és fizetésből élő családoknak. 

A jelenlegi szocialista-liberális politikai pártok azért nem népszerűek, mert húsz éven keresztül azt mondták, hogy majd ha nő a GDP, akkor majd mindenki jobban fog élni – szólt hozzá Pogátsa. „Közben az történt, hogy egyrészt sokszor nem nőtt a GDP, mivel ezen kormányok működését állandó gazdasági összeomlás, megszorítás, Bokros-csomag és IMF-hitelek jellemezték.

De még ha nőtt is volna a GDP, ebből a dolgozók nem éreztek sokat” – emlékeztetett. Szerinte ez megmagyarázza, hogy a választók “köszönik szépen, ezeket a szereplőket nem kérik már vissza a kormányzás porondjára”. A nettó bérarány, azaz a dolgozók részesedése a nemzeti jövedelemből 2010 óta érezhetően emelkedett, és „érdekes, hogy az első Fidesz-kormány alatt is ez történt” – fogalmazott Pogátsa.

A dolgozók helyzete kapcsán Pogátsa megerősítette, az ellenzék kudarcának egyik legfőbb oka éppen az, hogy

Ráadásul az utóbbi időben emellett egy erős reálbérnövekedés is történik – fogalmazott, mire György hozzátette, hogy 2010 óta a nettó átlagbér, amit valóban a pénztárcánkon érzünk 36 százalékkal, a dolgozók száma pedig 740 ezerrel nőtt, miközben a súlyos anyagi nélkülözésben élők száma 12 éves mélypontra csökkent. „Mindezt úgy, hogy a rendszerváltoztatást követő években arányaiban még egymillióval kevesebben dolgoztak hazánkban, mint Csehországban” – mondta.

Progresszív, vagy regresszív?

Pogátsa abban is egyetértett, hogy a multik megadóztatása helyes döntés volt, a liberális közgazdászok aggodalmaival szemben „semmiféle szörnyű összeomlás nem lett” a tőke erősebb megadóztatása miatt. Pogátsa szerint azonban a társasági nyereségadó jelentős csökkentését és a multiknak adott kormányzati támogatásokat is figyelembe kellene venni az elemzésben, hiszen ezek nagymértékben támogatták a tőkét. Abban a két közgazdász nem értett egyet, hogy mely társadalmi csoport számára jutott a költségvetés extra bevételeiből. Pogátsa úgy vélte, hogy az egykulcsos jövedelemadó csak a leggazdagabbak gyarapodását segítette.

Amikor valaki az egykulcsos SZJA-t azzal a kritikával illeti, hogy az a gazdagoknak kedvez, nem látja jól az általános jövedelempolitikai képet – szállt vitába a docenssel György. A foglalkoztatás, a közfoglalkoztatás, a családtámogatások és más intézkedések együttesen jól mutatják, hogy a kormány a dolgozó családokat támogatja. A gyermekeket vállaló szülők fizetései ugyanis még a 36 százalékos átlagos béremelkedésnél is jobban nőttek. Minimálbéren például egy kétgyermekes család nettó bérnövekedése meghaladja a 48 százalékot 2010 és 2017 között.

Pogátsa felvetésére válaszul, miszerint 2008-ban Magyarország volt a legigazságtalanabb társadalom az Európai Unióban, György hangsúlyozta, hogy az ország 2014-ben már többet költött oktatásra az uniós átlagnál, amely források ráadásul kiegyenlítettebben kerültek elosztásra a korábbiaknál. 2010 és 2020 között pedig a kormány további tízezer milliárd forintot fordít egészségügyre, oktatásra és közösségi infrastruktúra-fejlesztésre, azaz az esélyegyenlőséget javító területekre. 

Míg Pogátsa szerint a magyar gazdaság termelékenysége alig javult az elmúlt években, a Századvég vezető közgazdásza kiemelte,

Bár a közfoglalkoztatottak után az állam adózik, inaktivitás helyett legalább már valamekkora értéket teremtenek – tette hozzá György.

A Századvég vezető közgazdásza szerint a közfoglalkoztatás nem értelmetlen, mert az aktivitási és a foglalkoztatási ráták 10 százalékpontos emelése mögött is az áll, hogy az inaktív embereket a közfoglalkoztatáson keresztül sikerült visszavinni a munkapiacra. Bár a korábbi három helyett már a felnőttek hét százaléka vesz részt felnőttképzésben, itt valóban évtizedes lemaradás látszik, figyelembe véve a nyugati 30 százalék körüli arányt.

Felborult az egyensúly a hazai és külföldi tőke között

A domináns hatalmi csoportok el tudták érni azt, hogy egy adott, számukra kedvező elmélet alapján történjen a gazdasági átalakulás – irányította a figyelmet egy másik egyensúlytalanságra György László. Ha ma valaki amellett érvel, hogy uniós támogatások nélkül kisebb lenne a gazdasági növekedés, akkor észre kellene vennie azt is, hogy az ország nyugati recept szerinti privatizációja nélkül az összeomlás is kisebb lett volna. Ráadásul egy olyan gazdaságban, ahol rendkívül nagy a beruházások importigénye, érthető, hogy a GDP nem az uniós támogatások GDP-ben kifejezett értékével megegyező ütemben bővül – tette hozzá.

Pogátsa is úgy vélte, hogy a rendszerváltáskor egy rossz típusú privatizáció zajlott, amely egyszerre vezetett jelentős munkahelyveszteséghez és a külföldi tulajdon aránytalan túlsúlyához. Emlékeztetett, hogy a kilencvenes években kisebbségben voltak akik ezt az álláspontot képviselték, de közéjük tartozik Lóránt Károly, a könyv szakmai lektora. Ráadásul azokban a gazdaságokban, ahol sikeres felzárkózás történt, e folyamat a hazai tulajdonú cégekre épült. Egyes esetekben, például Szingapúrban pedig a külföldi tőke beáramlását követően igyekeztek erős hazai szektort teremteni – emlékeztetett.

A közgazdászok egyetértettek abban, hogy a neoliberális elveket valló gazdaságpolitika az 1990-es években kiszolgáltatta a külföldi tőkének a magyar gazdaságot. György László szerint jelentős kihívás 4-8 év alatt visszaépíteni azt, ami 20 év alatt épült le Magyarországon.

Ez szükséges a magyar gazdaság további sikereihez

A jövőre nézve György László kifejtette, hogy a gazdaságpolitikának meg kell szabadulnia az ideológiáktól, és célként mindvégig az emberhez méltó életkörülmények fejlesztésére kell törekednie.  Ennek eszköze az erős és fejlesztő állam, a feltétel nélküli alapjövedelem helyett feltételes, tanuláshoz kötődő jövedelem tekintettel az előttünk álló technológiai szerkezetváltásra, a tanító és tanuló társadalom feltételeinek kialakítása, a teljes foglalkoztatottság, illetve a természetes és épített környezet minőségének biztosítása.

A könyv Nobel-díjas közgazdászok javaslatai alapján olyan intézkedésekre tesz javaslatot, amelyek akár a globális GDP hét százalékának megfelelő összeg tőkétől munkaerő számára való átcsoportosítását tennék lehetővé. 

Pogátsa Zoltán ajánlása szerint a gazdasági könyvektől szokatlan, rendkívül logikus, valós problémákra reagáló, a főáramú közgazdasági dogmákkal szakító műről van szó, amelyet olvasva mindenhol érződik a szerzőt hajtó motiváció, hogy egyszerre adjon választ a globális kontextus és a hazai gazdaság jelenlegi kihívásaira. Pogátsa szerint a könyv mindenki számára érdekes olvasmány, aki érdeklődik a magyar gazdaság helyzete, illetve tágabb értelemben az ország sorsa iránt. 

„Sok olyan könyv van, amelyet csak azért írtak, mert a közgazdászoknak időnként kötelező könyvet írnia, de ez semmiképp sem ilyen” – fogalmazott.

(MTI, Makronóm)

A képek forrása: Századvég Alapítvány.