Mire jó a közgazdasági Nobel-díj? Amellett, hogy varázsütéssel egy életre szentírássá változtat minden szót, amely a Nobel-díjas száját elhagyja, azt is megmutatja, hogy mely közgazdasági gondolatok számítanak legitimnek. Smith szerint erre a kémiában, vagy a gyógyászatban nincs szükség: ha egy kémiai reakció nem működik, ezen egy aranymedál sem fog változtatni.
Na de mi a helyzet a közgazdaságtannal? Ott már kevés a biztos pont, így a Nobel-díjak pecsétjével válik egy elmélet hivatalosan elismertté. A Nobel-díj kiosztását eldöntő bizottság az elmúlt évtizedekben számos megközelítést díjazott a mikroökonómiai elmélettől a makroökonómiai modellezésig, a kereskedelem elemzőitől az eszközárak meghatározóinak vizsgálóiig.
Noah Smith azonban rámutat, hogy a bizottságok figyelmét néhány dolog elkerülte. Az újkeynesi makroökonómia például nem részesült hivatalos legitimációban, bár óriási hatást gyakorolt a központi bankokra és közgazdasági tanszékekre.
Az empirikus alkalmazott mikroökonómia azonban ennél is rosszabbul szerepelt, pedig a közgazdászok nagy többsége elsősorban éppen ezzel, azaz az emberi viselkedésre vonatkozó adatok elemzésével foglalkozik.
Smith említést tesz arról, hogy nem a mikroökonómiai kutatások elismerésével van a gond, hanem az empirikus technikák közvetlen alkalmazásának a díjazásával. Márpedig ez az irány, amely az elvont elméletalkotás részletes kifejtése helyett konkrét szakpolitikák adatalapú értékelésére vállalkozik, nagyon hasznos gyakorlati tudással ruházza fel a gazdaságpolitikát. A minimálbér emelésének hatásai, a költözési utalványok, vagy a migráció hatásainak elemzése csak néhány példa. Sőt, egyre több közgazdász kezd saját „szakpolitikai” kísérletekbe is. Ezek a kutatások az akadémiai elefántcsonttornyon kívül óriási hatást fejtenek ki a gazdaságpolitikára és milliók életére. Az alkalmazott mikroökonómia így a legfontosabb közgazdasági irány, amelyet ma művelni lehet Smith szerint.