Miért keres egy nő 18 százalékkal kevesebbet mint egy férfi? Miért nem fizetik meg tudásuk és termelékenységük szerint a hazai dolgozókat? Valóban a bérek csökkentése volt az uniós válságkezelés egyik fő célja? E kérdésekkel foglalkozott a Friedrich Ebert Stiftung Béregyenlőtlenségek Európában és szociáldemokrata válaszok címmel rendezett konferenciája, amely az Európán belüli, illetve szektorok és nemek közötti bérkülönbségek okait elemezte. A megszólalók a lehetséges szociáldemokrata megoldásokat is igyekeztek felvázolni, de arra jutottak, hogy a baloldal elszakadt a választóktól és csak akkor hangoztatja a baloldali értékek szirénhangjait, illetve akkor szalad a szakszervezetekhez, amikor jönnek a választások.
Megoldatlan problémák, szocdem dilemmák
Kováts Eszter, az alapítvány projektvezetője elöjáróban felvetette, hogy a béregyenlőtlenségekre adott szociáldemokrata válaszok kialakítása rendkívül nehéz, hiszen e témákat a tisztességes fizetések kérdéseivel együtt nem csak a szociáldemokrata szereplők karolják fel. Sőt, épp a jobboldali lengyel kormánypárt (kampányígéretét betartva) valósította meg a családi pótlék hátrányos helyzetű csoportoknak különösen fontos, radikális emelését az 500+ program keretében. E szociális alapú, az emberi méltóságot biztosítani igyekvő intézkedés ellen pedig leginkább a liberális-feminista oldal tiltakozott, arra hivatkozva, hogy ez visszatartja a nőket a munkapiactól és nem segíti a pozitív változásokat. Kováts szerint a vasárnapi zárvatartás hazai vitájában is hasonló ambivalencia volt megfigyelhető: a tiltakozók, illetve elsősorban a média kevésbé a dolgozók, inkább a fogyasztók érdekeit jelenítette meg. Mit tehet a baloldal, amikor a számára fontos problémákat mások is napirendre tűzik? – tette fel a kérdést.
Felzárkózás, visszaesés, feltámadás
Galgóczi Béla, a brüsszeli Európai Szakszervezeti Kutatóintézet szenior elemzője átfogó képet rajzolt az elmúlt két évtized bérfelzárkózási pályájáról a problémák azonosítása érdekében (tanulmánya elérhető itt). A 2008-as válság alapvető törést okozott a régió kilencvenes évektől tartó bérfelzárkózásában, megállítva, sőt több országban visszafordítva a korábbi, német bérekhez viszonyított gyors reálkonvergenciát. Az euróban mért reálbérek visszaesését tovább súlyosbította a 2010-2011-es eurózóna-válság. Ez a törés minden szempontból káros, szociális és méltányossági problémát is jelent amellett, hogy a régió gazdasági fejlődésének akadályává vált – mondta.
A közép-európai térségre ugyanis összességében a kényszerű alacsony-bér szakosodás szerepe hárult a rendszerváltás óta. Az alacsony béreken alapuló versenyképességi modell csak részben volt a helyi politika tudatos stratégiája, jelentős mértékben spontán folyamatnak tekinthető, amely foglyul ejtette a régió gazdaságait. Emlékeztetett, hogy
Galgóczi azt is szemléltette, hogy jelentős tér van a további béremelésekre, hiszen a termelékenység alakulását szinte egy közép-európai országban sem követte a reálbérek emelkedése 2008 és 2015 között (lásd az alábbi ábrát). Ez abban is látszik, hogy a térségben a bérarány, a dolgozók részesedése az általuk és a tőke által közösen megtermelt jövedelemből alacsonyabb mint az eurózóna átlaga. A munka-tőke erőviszonyokat mutató bérhányad Magyarországon és Lengyelországban is sokat zuhant: hazánkban tíz százalékpontot esett, Szlovákiában pedig tartósan a legalacsonyabb az egész unióban. Fel kell tenni a kérdést és komoly vitákra is szükség van arról, hogy létezett-e alacsony-bér versenyképességi modell és ez tudatos stratégia volt-e.
Reálbérek és termelékenység Közép-Kelet-Európában és Németországban (2008-2015)
Európai-szinten Galgóczi szerint úgy tűnik, hogy valóban volt egy béralapú versenyképességi szemlélet.
Ez a kizárólag a költségekre fókuszáló, és azóta sem revizionált versenyképességi megközelítés általánosan érvényesült a legtöbb uniós államban, még azokban is, amelyeknek egyébként semmilyen versenyképességi problémájuk nem volt. Régiónk e válságkezelést még inkább megszenvedte – érvelt Galgóczi.
Az elemző szerint alaptalan versenyképességi veszéllyel fenyegetni a térségünkben. A magyar feldolgozóiparban az egyik legnagyobb a különbség a személyi költség és a munkatermelékenység között (lásd Galgóczi alábbi táblázatát). A magyar feldolgozóiparban a statisztikák alapján tehát a munka nincs megfizetve.
2017-ben ugyanakkor hirtelen rendkívüli fordulat történt és már a 2017 első félévi adatok alapján látszik a nagyon látványos bérdinamika. E hirtelen fordulat a minimálbérek és a közszféra béremeléseinek köszönhető a térségben a munkaerőhiány és az elvándorlás okozta bérnyomás mellett.
Bérekkel korrigált termelékenység a feldolgozóiparban, 2013
A béreket a kutató továbbra is alacsonynak tartja, az idei emelést pedig nagyon kedvező, de későn jött korrekciónak, amely még nem elegendő a hosszú távú hátrány kiegyenlítésére. Ezért mindez a versenyképességet semmiképp sem veszélyezteti – fogalmazott. A térség gazdaságaiban rejlő termelékenységi tartalék miatt tartósan emelhetők a bérek, azt pedig a magyar kormány is felismerte, hogy a belső kereslet élénküléséhez béremelés kell. Ráadásul jelenleg
Az alárendelt beszállítói szerepből emellett innovációval és kutatás-fejlesztéssel lehet kilépni: a bérpolitika mellett szükséges az oktatási, az innovációs és az iparpolitika is – hangsúlyozta a több lábon álló gazdaságpolitika fontosságát.
Uniós szinten a brüsszeli intézet szakértője szerint bérkoordinációra van szükség, ehhez pedig jó eszköz lehetne a szakszervezetek nemzeteken felülemelkedő együttműködése, noha az a gyakorlatban nem működik hatékonyan. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a multik és a tőke piaci ereje túlmutat egyes országok kormányainak a hatalmán, ez pedig demokratikus deficitet okoz. A pénzügyiesedéssel és a tőkepiacok kiterjedő hatalmával ez az egyensúlytalanság erősödött, amelyet súlyosbít a befektetőkért zajló tagállamok közötti verseny: a rezsimshoppingnak nevezett jelenség keretében a multik kijátszhatják egymás ellen a kormányzatokat. Ennek ellenére a piaci folyamatok is fegyelmezhetik a tőketulajdonosokat, ahogyan az történt például a pozsonyi Volkswagen-gyárban a közelmúltban, ahol a sztrájk eredménye bérfejlesztés lett.
mert bár szerinte az jó ügyet karol fel, nem kínál megfelelő megoldást. Úgy vélte, hogy a populizmus eszköze a béruniós tervhez hasonlóan általában egy megoldatlan, nehéz ügy felkarolása, és arra egy álomszerű vízió válaszként való felkínálása. Az eurózóna mellé azonban szerinte fontos lenne egy szociális unió létrehozása, amely megerősíthetné az integráció szociális oldalát.
A nőknek még rosszabb
Nagy Beáta, a Corvinus Egyetem tanára a bérkülönbségek egy másik dimenzióját, a nemek közötti bérkülönbségeket vette szemügyre. A magyar munkapiacon minden ledolgozott óráért 18 százalékkal kevesebb fizetést kapnak a nők, mint a férfiak. Az órák pedig könnyen összeadódnak, így létrehozva az egész élettartamra vonatkozó jóléti különbséget, így bár a nők a férfiakhoz képest tovább élnek, de nagyobb szegénységben. Jogilag ugyan egyre több garancia létezik az egyenlő értékű munkáért egyenlő bérek elvének megvalósítására, mégis vannak akadályok, amelyeket nehéz leküzdeni. És bár elterjedt nézet, hogy az oktatás majd megoldja a problémákat, a Felvi tanulmánya szerint (lásd a 90. oldalt) minden tudományterületen hátránnyal indulnak a nők, így
De mi az oka a különbségeknek? – tette fel a kérdést a szociológus. A nők és a férfiak más munkákat végeznek, előbbiek ráadásul sokszor alulértékelt otthoni, nem fizetett tevékenységekkel is foglalkoznak. Sőt, ezek a tevékenységek a nők bértárgyalási pozícióját is meghatározzák. A horizontális szegregáció mellett a vertikális szegregáció is jelentős, ami azt jelenti, hogy a magasabb pozíciók felé haladva egyre jobban nyílik a bérrés. Ennek oka, hogy a legmagasabb pozíciókban a legkevésbé átlátható a bértárgyalás folyamata: nem egyértelmű, hogy kinek milyen kiegészítő, extra jövedelmek járnak, és ezt milyen tényezők alapozzák meg. További szempont az eltérő karrierút, hiszen a gyermekvállalással kezdődik meg az „anyasági büntetés” jelensége, amely a kieső évek miatti későbbi alacsonyabb fizetéseket jelenti.
Nagy szerint a különbségek még ott is megjelennek, ahol azt elvileg nem tartjuk lehetségesnek: a közszférában tapasztalatai alapján a férfiak „fontosabb”, így jobban fizetett feladatokat kapnak, például ők lesznek az IT-szakértők, a humánerőforrás feladatok pedig inkább a nőkre hárulnak. Ha pedig megvizsgáljuk, hogy a nemeket milyen arányban küldik el tréningekre, akkor is kirajzolódik egy egyenlőtlen mintázat. A fenti tényezők együttesen jól magyarázzák a nemi bérkülönbségeket, bár ha mindezeket figyelembe vettük, azután is marad egy kismértékű eltérés, amelyet akár a diszkrimináció számlájára is írhatunk – figyelmeztetett.
A nők helyzetének javításáért több megoldás is létezik: az egyénnek, az államnak és a munkaadónak is van e téren feladata. A kormányzatok nem csupán nagyobb figyelemmel kísérhetik a bérkülönbségeket, hanem segíthetnek újraértékelni a női munkát is a szakmai és magánélet összehangolását segítő gyermekintézményekkel, a szegregált munkapiac elleni fellépéssel, a nagyobb átláthatóság biztosításával. (A Friedrich Ebert Stiftung konferenciáján minderről nem csak beszéltek, hanem gyermekmegőrzőt is biztosítottak.) A munkaadók kötelezettségévé tehető az egyenlőtlenségek figyelése és fontos az egyének illetve a vállalatok felelősségtudatának javítása is. A munkapiac feszesedése jobb pozíciót ad a női munkavállalóknak, akik maguk is élhetnek a növekvő alkuerejükkel. Nagy szerint jó projekt a fairfizu.hu oldal, amely a MagnetBank kezdeményezésére minden felhasználónak megmutatja, hogy az adott pozícióban mennyit keresne egy férfi.
Hallgatói kérdésre Nagy rámutatott, hogy Szlovénia uniós szinten is kivételes módon szinte megszüntette a nemi béregyenlőtlenséget a jóléti rendszer, a gyermekintézmények, és a munkába való visszatérés támogatásával. E megoldásokkal a kormányzat csökkenti az egyébként létező piaci anyasági büntetést. A kötelező apahét, a jóminőségű bölcsőde és óvoda mellett az attitűdök is megváltoztak Szlovéniában: a gyermekek ellátásáról már nem magánügyként, hanem közügyként gondolkodnak. Saját tapasztalatát idézve hozzátette, hogy az egyetemi hallgatók körében azonban antigender-hangulatot érez akkor, amikor azok először találkoznak a témakörrel. A demokráciákban ugyanakkor el kell gondolkodni arról, hogy a társadalom hol, hogyan képzeli el a nők helyét és szerepét.
A béregyenlőtlenségek összekapcsolódnak
A nemi, az unión belüli, vagy éppen a szektorok közötti béregyenlőtlenségek erősen kapcsolódnak egymáshoz. Galgóczi Béla szerint például fontos, hogy a nem önkéntes részmunkaidő, a közvetített munka vagy a határozott idejű szerződések is jellemzőbbek lehetnek a nőkre. A nemi béregyenlőtlenség megjelenhet a duális gazdasági szerkezetben is, amely alatt azt értjük, hogy a gazdaság egy termelékeny, versenyképes külföldi szektorra és egy kevésbé sikeres, az előbbitől elkülönülő hazai szektorra válik szét. Ha pontos adatunk lenne arról, hogy mely szektorban mennyi nő dolgozik, akkor azt is tudnánk, hogy az ágazatok közötti különbség hogyan növeli a nemi bérkülönbségeket. Az például valószínű, hogy a kereskedelemben inkább nők, a feldolgozóiparban pedig inkább férfiak vannak többségben.
Nagy Beáta hozzátette, hogy ezek a hátrányok 2008-ban egy nagyon szerény vigaszt nyújtottak a női dolgozóknak, mivel jobban megvédte őket az elbocsátástól, hogy kevesebbet kerestek. Ezért figyelhető meg, hogy a válságot a férfiak még inkább megszenvedték, mivel olyan hagyományos szektoraik omlottak össze, mint az építőipar. Egyetértettek a résztvevők abban, hogy a béregyenlőtlenségek is mozgatják a nyugati irányú migrációt, ezért is keltek útra globális értelemben a nők. Az erdélyi, a magyarországi, vagy éppen a lengyel nők viszont nyugatabbra általában jóval a képzettségüknek megfelelő szint alatti munkákat töltik be, ami nekik és családjuknak is rossz.
A konferenciát moderáló Gregor Anikó rámutatott, hogy a nyugatra vándorlás mögött sokszor valós rabszolgahelyzetek rejtőznek.
A helyi hatóságok azonban nem tesznek ez ellen, mivel számukra elsődleges, hogy az adott régió versenyképessége szempontjából kiemelkedően fontos mezőgazdaság jól teljesítsen.
Szociáldemokrácia: narratíva nélkül az elefántcsonttoronyban
A konferencia zárásaként a tudományos megközelítést a politika kérdései váltották fel. Székely Tamás, a Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint a média is fontos szereplője a piaci alkufolyamatnak, amely nyomást is gyakorolhatna, illetve válaszokat adhatna a tőke kommunikációjára, de ehhez a jelenleginél erősebb médiára van szüksége a munkaerőnek. Hozzátette, hogy a hazai szakszervezetek tagságukat tekintve a pártokhoz képest nagyon erősek: egy párt sem rendelkezik annyi taggal, mint a legkisebb szakszervezet. Székely szerint emiatt egyből a szakszervezetekhez fordulnak a pártok, ha támogatásra van szükségük. Amikor azonban baloldali összefogásról egyeztetnek, akkor már rend szerint megfeledkeznek a sztrájktörvényről, a munka törvénykönyvéről, a béregyenlőségről és a nemi bérkülönbségekről is.
– mondta a szakszervezeti elnök.
A szociáldemokrata pártok helyzetéről Maciej Sobocinski, a European University Institute kutatója is hasonlóan vélekedett. Szerinte egyre láthatóbb e pártok válsága az unióban. Úgy gondolta azonban, hogy a szociáldemokraták hosszabb távú megoldásokat tudnának kínálni a társadalmi problémákra, mint a szociálisan érzékeny jobboldali pártok. Pap Szilárd István, a Mérce újságírója ehhez hozzátette, hogy a baloldali pártok csak kampányidőben szaladnak a szakszervezetekhez és nyugatabbra is ez, a választói bázistól való elszakadás a probléma. Talán a társadalmi és termelési változások hatásának köszönhetően egyelőre a baloldal egy politikai elefántcsonttoronyba húzódott vissza. A baloldali embereket viszont nem elég e kényelmes elszigetelődésből szavazásra szólítani, főleg ha eközben e pártok nem adnak a szegényeknek erőt és képviseletet. Sobocinski szerint a baloldalnak egy narratívára lenne szüksége, amely elmagyarázza a világot és azt is, hogy miért a szociáldemokraták képesek e narratívát beteljesíteni.
(Címlapkép: FES, Pándi Titusz)
***
Tényleg törölni kell kutatási eredményeket a közbeszédből csupán azért, mert a transzjogi aktivisták és a transzok számára ezen kutatások nem kívánatosak? Prof. Tényi Tamás írása az autogünefíliáról.
Erica Komisar amerikai gyermekpszichológussal az új nemzedékek ellenállóképességéről és a szülők felelősségéről beszélgettünk az MCC Feszten, de szóba került a média, a drogok, az iskola, a klímaváltozás, a szexuális felvilágosítás és az okostelefonok kérdése is.
Lord Sebastian Coe „áldatlan állapotokat” emleget.
Amikor már szinte mindenkinek elege van a túlhajtott újnormálból, akkor megérkezik a Disney-Miskakancsó mint a vókság elleni küzdelem élharcosa.
Mérőnek LMBTQ-ügyben sem a 10 százalékkal, sem a biológiával kapcsolatban nincs igaza. Írása sok sebből vérzik, és a végiggondolatlanság jegyeit viseli magán.
A párizsi olimpián megengedték két férfinak, hogy elinduljanak a női box versenyen.
A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ naptárában továbbra is szerepel Lakatos Márk december 2-i előadása Ízlésed és pofonok címmel, szúrta ki a Magyar Nemzet.
Most már tudjuk: a szivárványkoalíció - benne a Tisza Párttal – ha tehetné, Budapesten is eltörölné a rezsicsökkentést, és migránsokat telepítene be a fővárosi önkormányzat bérlakásaiba.
