Így tette tönkre a globalizáció az alacsonyan képzettek életét

Kereskedelmi globalizáció: elméletben sikeres

Senses tanulmánya szerint a legutóbbi amerikai elnökválasztáson azok a közösségek fordultak el a középutas jelöltektől a szélsőségek felé, amelyeket a globalizáció a legerősebben érintett. Elemzése megvizsgálja, hogy a globalizáció megfordításának Donald Trumphoz hasonló nemzeti „reménységei” milyen szakpolitikákat alkalmaznak majd, és mekkora az esély ezek sikerességére.

A legtöbb amerikai egyetért abban, hogy valamennyi kereskedelemre szükség van. A viták ott kezdődnek, amikor egyes szektorok külföldre költöznek. A hagyományos közgazdasági érvelés szerint a kereskedelem növeli a jólétet, a fogyasztók pedig jól járnak a csökkenő áraknak és a nagyobb termékválasztéknak köszönhetően. A termelékenység pedig növekszik a specializáció miatt, hiszen minden gazdaság azokat az árukat termeli, amelyekben a legjobb (amelyekben komparatív előnye van). A kereskedelemnek köszönhetően az Egyesült Államok fogyasztói olyan ruhaneműket, játékokat, bútorokat vagy éppen európai autókat vásárolhatnak maguknak amelyek sokkal olcsóbbak, mintha a Made in America címke szerepelne rajtuk. Noha egyes termékeket Mexikóban, Kínában vagy Vietnámban termelnek az amerikai vásárlónak, ez felszabadítja az amerikai gazdaság munkaerejét, tőkéjét és földterületeit, hogy olyasmire specializálódjanak, amiben igazán jók: korszerű gyártási folyamatokra, például robotok és repülőgépek gyártására, vagy éppen olyan szolgáltatásokra mint a bankolás, biztosítás és szoftverfejlesztés.

Az árnyékos oldal

A valóság viszont megcáfolta az elméletet. A közgazdászok sosem tagadták, bár nem is hangsúlyozták, hogy a kereskedelem hasznai egyenlőtlenül oszlanak el a társadalmi csoportok között, és hogy szektorok megszűnése költségekkel illetve kockázatokkal is jár. Az elemzők által sokszor csak átmenetinek nevezett időszak, amíg a munkájukat elvesztő dolgozók új állást találnak, e csoport számára örökkévalóságá vált. Sőt, sokan nem is találtak új munkát, így az elméletek által megjósolt alacsony átmeneti költségek nagyra nőttek.

A globalizáció azt jelentette, hogy az 1980-ban még csak a világ GDP-jének egy százalékát adó Kína a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjává vált 2001-ben és ez is hozzájárult ahhoz, hogy 2010-re részesedését a világ össztermékéből 20 százalékra növelje. A WTO-tagság lebontotta az USA és Kína közötti gazdasági vámok jelentős részét, így a képzetlen munkaerőt igénylő munkaintenzív szektorokat a tőketulajdonosok Kínába helyezték át. A szerző azt állítja, hogy

A valósággal való szembesülés hatására a közgazdaságtanban egyre fontosabbá vált az átmeneti alkalmazkodási folyamat gyorsaságának illetve az elosztási hatásoknak a számszerűsítése. A korábbi feltételezésekkel szemben kiderült, hogy az átmeneti időszak nagyon is hosszú, az érintett közösségek jóléti veszteségei pedig súlyosak és koncentráltan jelentkeznek.

A kilencvenes évektől azokban az amerikai iparágakban, amelyek Kínával való versenyre kényszerültek, több gyárbezárás és alacsonyabb foglalkoztatottság volt megfigyelhető, mint a kínai versenytől védettebb iparágakban.  Ráadásul az érintett területeken a dolgozók fizetése is alacsonyabbá és bizonytalanabbá vált. A magasan képzett munkavállalókat mindez alig érintette, mivel a megszűnő iparágak ügyvédei, HR-szakemberei és adminisztratív dolgozói nagyobb nehézségek nélkül találtak új munkát.

Az alacsony képzettségűek veszteségeit a szociális transzferek viszont alig kompenzálták. A gyárbezárások és a növekvő munkanélküliség miatt újabb és újabb szektorok lehetetlenültek el, például a helyi éttermek, üzletek és fodrászatok. Emellett a veszteségek a termelési lánc más részeire is átterjedtek. A helyzetet súlyosbítja, hogy a válság sújtotta területeken az adóbevételek is csökkentek, amely így nehezíti az államok számára feladataik ellátását.

Senses ráadásul rámutat a legfrissebb elemzésekre, amelyek tanulsága, hogy a teljes szektorok eltűnése egyéni szinten is válságot idéz elő: a gyártási szektorokban dolgozó férfiak bére csökken, akik így nehezebben találnak házastársat maguknak.

A szerző szerint ugyanakkor mindez még nem bizonyítja, hogy mindenért a kereskedelem a hibás. Először is, a globalizáció káros következményeit ritkán vetik össze az olcsóbb termékek és nagyobb termékválaszték jelentette előnyökkel. Másrészt, a kereskedelem helyett a robotizációt is tekinthetjük a legfőbb problémának. Márpedig a megszűnt munkahelyek Kína nélkül is eltűntek volna: ha nem a kínai középosztály, akkor a robotok vették volna át a feladatokat. A robotizáció megállítását Senses megítélése szerint felesleges Washingtontól várni, mivel utal rá, hogy az alapvető üzleti érdek.

Mit tehet Trump?

Mely politikákkal kezelhetik a lecsúszott középosztály fájdalmait az újonnan megválasztott radikálisabb jelöltek? 

Trump elnök a kampányban a kereskedelem korlátozását hirdette, amely nem sok jóval kecsegtet. Ez a cikk írója szerint leginkább az alacsony jövedelmű választóknak fáj majd, mivel ők vásárolják legnagyobb mértékben az elmúlt évtizedekben olcsóbbá vált külföldi termékeket. A Made in America-termékek számukra nagyon sokba kerülnek majd, így csökken majd keresletük, amely globálisan is érezhető lesz. A kínai kereskedelem nehezítése sokkszerűen érné az amerikai termelési lánc számos vállalatát, amelyek az olcsó kínai nyersanyagra és köztes termékekre alapozzák sikerüket. Trump eddig csupán a Transzpacifikus Partnerség elnevezésű kereskedelmi egyezményt bontotta fel, amely éppen Kínának jön jól, hiszen a keleti óriás így átveheti az ázsiai kereskedelemben az amerikai pozíciókat.

A gyártósorokat sem lenne könnyű visszavinni az Egyesült Államokba, de még mindig sokkal könnyebb lenne, mint visszahozni a hetvenes éveket: az új gyárakban amúgy is informatikusokra és mérnökökre lesz szükség kétkezi munkások helyett.

Senses egy szociális háló létrehozását javasolja a fentiek helyett, amely megkönnyíti a munkanélküli dolgozók átmenetét más szektorokba. A különböző ideiglenes támogatások kiterjesztését is szorgalmazza. Másrészt a munkaerő munkába való leghamarabbi visszatérését segítő politikákat támogatná.

Hogy miért?

Ezért köthető új kutatások szerint az alacsonyan képzett fehér férfiak magas öngyilkossági rátája, alkohol- és drogfüggősége a csökkenő munkapiaci aktivitáshoz. Senses átképzési támogatásokat, garanciaprogramokat, bérbiztosítást, és támogatott oktatási kölcsönöket javasol.

Mindez ugyanakkor nem elegendő, mivel le kell bontani a belső migrációt akadályozó helyi politikákat is. Ilyen figyelhető meg az ingatlanpiacon, ahol építési korlátozások emelik a lakásárakat. A munkapiacon pedig meg kellene szüntetni a mobilitást akadályozó fő szabályozási problémát, amelynek köszönhetően az orvosok vagy a jogászok mellett még a fodrászok is csak engedéllyel vállalhatnak munkát egyes területeken. A szerző javasolja többek között a „költözési utalványok” bevezetését, amellyel a szegények munkavállalási mobilitását lehetne támogatni.

Senses szerint a jelenlegi amerikai kormányzat nem mutat érdeklődést arra, hogy a szociális háló kiterjesztésével csökkentse a munkanélkülivé vált dolgozók munkapiaci átmenetének költségeit. Sőt, megkísérelte hatályon kívül helyezni az e célt szolgáló Affordable Care Act-et (Obamacare). 

Ha a szociális háló nem is erősödik meg, a trumpi deregulációs célok talán segítik majd a munkanélküliek könnyebb elhelyezkedését, enyhítve a munkapiaci átmenetet.

(Voxeu.org nyomán)

***

Ne maradjon le a legfontosabb gazdasági vitákról és legfrissebb elemzéseinkről! Kedvelje a Makronóm Facebook-oldalát ide kattintva!