Egymillió dollárból forgatott filmet a fiatal youtuber, egy hónap alatt a százszorosát hozta vissza

2026. június 14. 16:34

A Megszállottság című thrillerrel képtelen betelni a közönség.

2026. június 14. 16:34
null
Német Dániel

Az elmúlt években igencsak látványosan megváltoztak a médiafogyasztási szokások, a YouTube térnyerésével a hagyományos televíziózás drasztikusan visszaszorult, és úgy tűnik, a videómegosztó oldalnak egyre nagyobb hatása kezd lenni Hollywoodra is. Nemrég debütált a mozikban a Blackrooms – Hátsó szobák című sci-fi-horror, amelynek az alapját az említett platformon nagy sikerrel futó websorozat jelentette, és a magyar mozikban ugyanezen a napon mutatták be egy másik amatőr videós első mozifilmjét, a Megszállottságot is. Utóbbi olyan eredményeket ért el, hogy még a legkonzervatívabb amerikai stúdiófejesek és producerek is valószínűleg elhajítják az egyetemi jegyzeteiket, majd alaposan átgondolják mindazt, amit eddig a biztosnak tűnő üzleti stratégiáról gondoltak.

Megszállottság. Forrás: UIP-Duna Film
Megszállottság (Forrás: UIP-Duna Film)

Curry Barker – állandó alkotótársával, Cooper Tomlinsonnal – már egy ideje vicces rövid videókat töltött fel a YouTube-ra, aztán készítettek nagyjából nyolcszáz dollárból egy, a hatvanperces játékidejével épphogy egész estésnek nevezhető horrorvígjátékot, amely hatalmasat robbant a platformon. A Milk & Serialban két fiatal srác folyamatosan megvicceli – vagy ahogyan manapság mondani szokás, megprankeli – egymást, aztán idővel túl messzire mennek, végül kezdenek egymásra és másokra is életveszélyes fenyegetést jelenteni. Érdemes rászánni ezt a kerek egy órát, megvannak ugyan az apró gyermekbetegségei, hiszen túl sok ötletet és csavart szerettek volna belezsúfolni, de szinte végig feszült és vicces. És túlzás lenne olyan szuperlatívuszokkal illetni Barkert, hogy egy született zseni, de tagadhatatlanul elég tehetséges figura. 

Most pedig a mozikban olyan bravúrt hajtott végre, amelyre enyhén szólva is ritkán akad példa. 

A Megszállottságot még a low budget jelzővel sem lehet illetni, sokkal inkább egy no budget alkotás, 

mindössze egymillió dollárból készült, ami egy átlagos magyar háztartásnak persze csillagászati összeg, de még az SZDSZ-éra alatt egy hagymázas hazai művészfilm esetében is keservesen alacsony költségvetésnek számított volna. Erre pár nap alatt betermelte a tizenhétszeresét, majd olyan mutatványt produkált, amely szökőévente esik meg: a legtöbb mozipremiernek a második hétvégén visszaesik a nézettsége, olykor hatvan százalékkal is, ennek viszont éppen ennyivel emelkedett, három hét alatt pedig százmilliót fialt.

A váratlan sikert jól érzékelteti az is, hogy az alkotás felett bábáskodó Blumhouse Productions eredetileg úgy tervezte, hogy a nagyvásznas debütálás után két és fél héttel online kölcsönzőkben fogják forgalmazni – amivel persze egyből torrentoldalakon is landolt volna –, a bevételi mutatókat látva azonban alig hittek a szemüknek, így egyelőre eszük ágában sincs a másodlagos piacra áttérni. 

A hatalmas siker pedig nagyrészt a szájhagyománynak köszönhető.

A nézők és a kritikusok egyszerűen imádják a filmet – a Rotten Tomatoeson előbbiektől kilencvenhat, utóbbiaktól kilencvenöt százalékban kapott pozitív értékelést. 

De tényleg ennyire szuper? 

Az alapsztori kétségkívül ütős: adott egy átlagos srác, aki totál bele van esve a kolléganőjébe, viszont képtelen bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy ezt közölje is vele. Egy ócskás boltban talál egy úgynevezett kívánságfűzt, amit ketté kell törni a vágyunk teljesüléséhez. A fiú pedig nemes egyszerűséggel azt szeretné, hogy a szíve választottja őt szeresse a világon a legjobban. És mint kiderül, nem egy spiri átverésről van szó, a lány valóban egy csapásra odalesz érte, enyhén szólva is hisztérikus mértékben. 

Meg kell hagyni, Barker rendkívül ügyesen építi a feszültséget, és ezúttal is remekül kombinálja a rázós helyzeteket az éjfekete humorral – egy vegytiszta vígjátékon nem szokott annyiszor hangosan felnevetni a közönség, mint ahány nyerítés kísérte a film vetítését egy átlagos szombat este. Viszont nemcsak az össznépi rivalgás miatt érdemes a Megszállottságot moziban nézni, és nem is a látvány miatt, hanem mert kihívnánk ránk a rendőrséget, ha úgy feltekernénk a hangerőt otthon, mint ahogyan megkívánja – a mozi legtöbbször azzal képes hatást elérni, hogy egy váratlan helyzetben artikulátlanul a fülünkbe üvölt. Viszont lehet, hogy az egekben van az ingerküszöböm, 

de azért közel sem éreztem annyira félelmetesnek, mint ahogyan sokan jellemezték. 

Viszont szerencsére nem is az esztelen riogatás a Megszállottság fő ütőkártyája. Noha a főszereplő srácot alakító Michael Johnston nem tűnik a jövő Marlon Brandójának, a szerelmét megformáló Inde Navarrette valóban pazar: túlzásnak érzem, hogy egyesek Oscar-jelölést emlegetnek a játéka kapcsán, de tényleg zseniálisan para és fenyegető a megtébolyodott lány szerepében.

És miután volt dolgom borderline lánnyal, ha szerencsére csak rövid ideig is, de megtapasztaltam, milyen kapcsolatban lenni valakivel, akinek brutálisan szélsőségesek az érzelmi reakciói, fel is idézett néhány ismerős emléket a film, viszont egészében azért jóval felszínesebb annál, mint reméltem. Egyrészt a fiú végig irreálisan lúzeren viselkedik, de tényleg: nem simán szerencsétlen, hanem olyannyira, hogy a való életben egy BKK-jegy-vásárlás is átugorhatatlan feladat lenne a számára, másrészt ugyan egy-egy tipikus párkapcsolati pillanatot ügyesen sikerül karikírozni abszurd módon, az emberi viszonyok ábrázolása korántsem hatol mélyre. Mindez azonban megbocsátható, a rendezés mellett a forgatókönyvet is író Curry Barker mindössze huszonhat éves, szóval igazságtalan lenne Woody Allen- vagy Noah Baumbach-féle élettapasztalatot várni tőle. 

Így is több mint ígéretes bemutatkozásról beszélhetünk.

Megszállottság – amerikai horror. Május 28-tól a UIP-Duna Film forgalmazásában országszerte a mozikban. 

Nyitókép: Megszállottság (UIP-Duna Film)

 

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2026. június 14. 17:36
Annyit fizet a tisza kormány naponta Brüsszelnek. 🤣
Válasz erre
0
0
kbs-real
2026. június 14. 17:14
Amennyit itt mutatnak belőle: csöcskontent. De kell az is.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!