Mintha egy földönkívüli érkezett volna Budapestre – David Bowie női alteregója átértelmezte a metál műfaját
Vasárnap este Poppy a Barba Negrában lépett fel, és kiderült, élőben legalább olyan furcsa jelenség, mint azt a dalai alapján gondolnánk.



A hónapban az év egyik legnagyobb metáleseményére is sor kerül, és egy okkult angol formáció szintén érkezik. Az összeállításunkban szereplő koncertek közönsége között valószínűleg nem lesz nagy átfedés.

Kreator, Carcass, Exodus, Nails – Barba Negra, április 13.
Az 1982-ben alakult Kreator nem igazán veszít a lendületéből, idén jelentették meg a tizenhatodik albumukat, megállás nélkül turnéznak. A magyar rajongók azonban nem unnak rájuk, szinte nem telik el úgy év, hogy ne látogatnának meg minket; a setlist.fm információi szerint az idei immáron a huszonhatodik koncertjük lesz itthon. És nem meglepő a népszerűségük,

elérték azt, amelyet a thrash metal műfajában nagyon keveseknek sikerült:
annyira lendületesek és már-már slágeresek a dalaik, hogy azok számára is befogadhatóak, akik idegenkednek a stílustól, viszont mégsem taszították ki őket a szubkultúra vaskalapos képviselői.
A Barba Negrában megtartandó koncertjük pedig
a Metallica mellett sokak számára nyilvánvalóan az év legfontosabb metálzenei eseménye,
ugyanis nem akármilyen társaságban érkeznek. Fellép előttük a szintén német Carcass, amelyet a Napalm Death mellett a grindcore stílus másik nagy úttörőjeként szokás aposztrofálni, jön a thrash metal kulcsbandája, az Exodus, a fiatalabb generációt pedig az amerikai Nails képviseli.
Solence, Dream State, Written By Wolves – Analog Music Hall, április 19.
Általában az angolban a butt rock kifejezést pejoratív értelemben szokás használni olyan metálbandákra, amelyek nem bonyolítják túl a ritmikát, hangzatos dalszövegeket írnak és rendkívül slágeresek. Mások mellett ezzel a jelzővel illetik a Breaking Benjamint, a Skilletet vagy a Papa Roachot, szóval elitista lenézés ide vagy oda, azért szuper sikeres bandák tartoznak ide, és nyilván az egyből fülbemászó refrénekkel operáló Solence-re sem nehéz ráilleszteni ezt a címkét.
A svéd formáció még csak egyetlen alkalommal járt Magyarországon, és rendkívül hálátlan szerepet jutott neki, hiszen az egyik legnépszerűbb rap-rock bandát, a Hollywood Undeadet kellett pótolniuk, amikor az az Arénában a Five Finger Death Punch előzenekaraként lépett volna fel. És derekasan helytálltak akkor, egyébként is
tepernek, mint a gép,
2019-ben jelent meg csupán a legelső albumuk, azóta kiadtak négy másikat, a tavaly debütált Angels Calling pedig egész jó kritikákat is kapott.
Most jutottak el odáig, hogy csomó előzenekaroskodás után önálló turnéra induljanak, és ezúttal őket kísérjék tök jó bandák, így a feltörekvő walesi metalcore-együttes, a Dream State és az új-zélandi Written By Wolves is velük tart.
Witch Fever – Dürer Kert, április 22.
Azt már több előadó esetében említettem, hogy jelenleg nem a vegytiszta műfajok a divatosak, hanem a különböző stílusirányzatok ügyes keverése. Nincs ez másképp a Witch Fever esetében sem, amelynek
a hangzását a sajtóanyagban a Black Sabbathéval és a Nirvanáéval rokonítják.
És valóban nem kicsit érezhető benne Ozzy Osbourne okkultista hangulata, miként Kurt Cobain nyers dühössége is, de közben a modern punkelemek emlékeztetnek arra, hogy nem harminc-negyvenéves, hanem nagyon is mai dalokat hallunk.
Pláne, mert igencsak fiatal formációról beszélhetünk, ugyan 2017-ben alakultak, igazán a 2022-es debütáló albumuk után indult be a nemzetközi karrierjük, majd rögtön olyan változatos élvonalbeli előadókkal turnéztak, mint a Biffy Clyro, az IDLES, a My Chemical Romance, a Volbeat vagy Poppy.
És úgy tűnik, ezeken a bemutatkozási lehetőségeken épp elég rajongót gyűjtöttek ahhoz, most a pályájuk során először főfellépőként járják körbe Európát.
Ezt is ajánljuk a témában
Vasárnap este Poppy a Barba Negrában lépett fel, és kiderült, élőben legalább olyan furcsa jelenség, mint azt a dalai alapján gondolnánk.

Kiefer Sutherland – A38, április 28.
Mostanában nemcsak forgatások miatt özönlik el a fővárost hollywoodi filmsztárok, hanem a zenei produkciókkal is gyakran lépnek fel itt. Tavaly nyáron Jason Momoa az Öof Tatatá nevű metálzenekarával koncertezett, majd Will Smith ízléstenkedett egy sort a Budapest Parkban, idén júliusban Keanu Reeves az alternatív rockbandájával, a Dogstarral játszik nálunk, ebben a hónapban pedig Kiefer Sutherland az A38 hajót ringatja meg.
Szó szerint, hiszen tipikus amerikai sztorimesélős countryt játszik, amelyre kellemes lehet egy hintaszékben billegni egy üveg whiskey-vel a mancsunkban,
az érces hangja tökéletesen passzul a férfias búslakodáshoz.
És nem ironizálok, valóban profin nyomja, valószínűleg azért telt házas már hónapok óta a fellépése, mert sokan tényleg a zenéjére kíváncsiak, és nem csak azért váltottak jegyet, mert egy Instagram-sztoriban menő egy karnyújtásnyira állni a 24 című sorozat sztárjától.
1914 – Analog Music Hall, április 28.
Az elmúlt években Ukrajna kezd egyre inkább felkerülni az európai metálzenei térképre. A legnagyobb sikereket az országból eddig a Jinjer érte el, amely olyan bandákkal turnézott korábban, mint a Slipknot vagy a Bullet For My Valentine, de már egyedül is méretes koncerttermeket töltenek meg. És a Stoned Jesus is szép köröket fut a maga stoner/doom-metál szubkultúrájában.
Az 1914 valószínűleg nem lesz soha hatalmas mainstream siker, a death és a doom metálba tartozó stílusuk ezt önmagában ellehetetleníti, és az is, hogy igencsak specifikus a szövegviláguk.
A bajtársiasságról, a kitartásról, az öldöklés hiábavalóságáról vagy épp a túlélők traumáiról szóló dalaikat mind az első világháború eseményei alapján tematizálják.
Azaz nem tud velük együtt rezegni minden metálrajongó, akik viszont igen, azok lelkesen követik őket, ezt igazolják az európai fesztiválfellépéseik és az önálló turnéik.
Nyitókép: Witch Fever. Fotó: Frank Fieber
