És miközben a tervezettnél tovább marad, sorra felidéződnek benne az idealisztikus gyerekkori emlékek, találkozik egy régi fiatalkori szerelmével, szorosabb kapcsolatba kerül a szüleivel, és elkezdi átértelmezni az életét.
Egy igazi feel good moziról van szó, nem többről, amely alatt nem fogunk sem az érzelmi meghatottságtól, sem a röhögőgörcstől könnyeket hullajtani, drámailag nem hatol mélyre, a poénokkal pedig csínján bánik. Általában a kritikusok szeretni szokták a hasonló alkotásokat, az Élvezd a pillanatot! viszont egészen más megvilágításba került azáltal, hogy nem csupán bekerült a tavalyi cannes-i filmfesztivál programjába, de egyenesen ez volt a nyitóvetítés.
Utóbbi pedig nem kis elismerés, de épp ez okozhatta azt, hogy igencsak vegyes fogadtatásban részesült.
Az újságírók valószínűleg úgy voltak vele, hogy bár mindenki szereti a rántott húst uborkasalátával, de azért egy Michelin-csillagos étteremben mégis izgalmasabb gasztronómiai kalandot várnának.
Különösen a zenei betéteket cincálták szét, amelyek teljesen random szakítják meg a cselekményt, és nem is a legjobban vannak előadva. Érdekes módon, bár engem a világból ki lehet kergetni a musicalekkel, ezek a jelenetek szórakoztattak a legjobban. Mert tényleg annyira váratlanul érkeznek, mintha egy Agnès Varda-filmben hirtelen a szereplők az Oktoberfest részeg közönségének mintájára dalolászni kezdenének. Csak itt nem német, hanem francia nyelvűek a számok, viszont szeretem a szabálytalanságot, és