Se tét, se dráma, se különösebb izgalmak: Antoine Fuqua rendezése a koncertjelenetekben erős ugyan, de minden másban csak a felszínt karistolja. Beleértve a színészi alakításokat is, az egy Colman Domingo kivételével, akinek néha sikerül felhozni valamit a mélyből a popkirály bántalmazó apjának szerepében.
Nem az volt a meglepő, amikor néhány évvel ezelőtt szárnyra kapott a hír, hogy nagyszabású film készül Michael Jacksonról, hanem az, hogy korábban senkinek nem jutott eszébe ilyen volumenben vászonra vinni a pop örök királyának finoman szólva is furcsa kanyarokat vett életét.
Mások mellett a Bohém rapszódia elképesztő sikere azonban úgy tűnik, meghozta a kedvet egy ilyen produkció elkészítéséhez. Ami, legalábbis a korábbi információk szerint, komplett történetet mesélt volna el a gyerekkori felemelkedéstől a sztár ötvenéves korában bekövetkezett haláláig, nem kikerülve a mai napig vitatott pedofilügyek ha nem is tisztázását, de legalább a felvetését. Ehelyett kaptunk egy végtelenül kilúgozott hollywoodi mesét, amelyben a dráma sem elég drámai és a tétek sem elég súlyosak. A sztori második fele, vagyis a nyolcvanas évek közepétől kezdődő szólóidőszak pedig – talán az utolsó feliratból is sejtetett folytatás reményében – még említés szintjén sem jelenik meg benne.
Ahogyan egyes családtagokat is sikerült nyom nélkül eltüntetni.
A második leghíresebb Jackson-gyerek Janetet például mintha teljesen kiradírozták volna, és az ugródeszka The Jackson 5 tagjairól sem tudunk meg semmit azonkívül, hogy magától értetődően vállalták az unterman szerepét a már születésekor is fényben ragyogó testvérük mellett. Ez utóbbi mondat a tízgyerekes nagycsaládot a háttérben szelíden terelgetni próbáló anya (Nia Long) szájából hangzik el, aki ugyanolyan egydimenziós karakter, mint ahogyan sajnos a főszereplő is végig marad. Igaz, Michael Jackson unokaöccse, Jaafar Jackson színészként nem is biztos, hogy annál többet elbírt volna vinni a hátán, mint hogy szelíd angyalként mosolyogjon nemcsak akkor, amikor újabb furcsa állat érkezik a házba, de akkor is, amikor a világ megmutatja a kegyetlenebb arcát.
Az viszont tagadhatatlan, hogy nem csupán külsőleg hasonlít híres rokonára, de mozgásban-hangban sem vall szégyent – a százszázalékos utánzás annak lehetetlensége miatt igazán nem kérhető számon tőle.
Éppen ezért a karaktere a rekonstruált koncertjelenetekben él igazán, amelyeket Antoine Fuqua elég tisztességesen odatett, visszanyúlva talán a karrierkezdő videóklip-rendezői emlékeihez. És ahol, pontosabban a színpadon, a közönség körében („ők nem a rajongóim, hanem a barátaim”) nem mellesleg valószínűleg az igazi Michael is a leginkább otthon érezhette magát a földön.
Neverlandet leszámítva persze, ami 1988-tól a kétezres évek közepéig volt a sztár bizarr pompájú otthona kisvasúttal, állatsimogatóval, óriáskerékkel és még ki tudja, mi mindennel. Hogy mi zajlott pontosan a Santa Barbara-i „gyerekparadicsomban”, arról ma is meglehetősen ellentmondásos információk keringenek,
beleértve az egészen súlyos molesztálási vádakat is.
A film pedig – miután a Jackson család tagjainak egy része és Michael a moziban Miles Teller alakította ügyvédje, John Branca is a producerek között volt – nyilván azt a narratívát erősíti, miszerint nincs itt semmiféle mocskos titok, mindössze egy, az apja zsarnokságát soha ki nem heverő ártatlan lélek ragadt bele örökre a Pán Péter-ségbe.
Erre nem egy utalást láthatunk, ahogy más területeken is tele van a mozi apró, akár zenei utalásokkal. Kár, hogy a legtöbbjük abszolút kibontatlan marad; a Jacko-védjegy moonwalk és a pantomimfejedelem Marcel Marceau közötti kapocs kibontása például elég nagy kihagyott ziccer. De hogy ne csak megint a negatívumokat soroljuk, a Jackson gyerekek bántalmazó, az érzelmi zsaroláson és a kemény szavakon túl a szíjat is bármikor előkapó apja, Joseph Jackson Colman Domingo megformálásban egészen élővé, sőt, időnként meglepő módon megérthetővé is válik.
És ez semmiképpen nem azt jelenti, hogy bármely fenti módszerét akár kismértékben is helyeselnénk, a végére valahogy mégis elkezd motoszkálni bennünk a kérdés:
vajon megteremtődött volna-e a világsztár e nélkül az állandó és kegyetlen préselés nélkül?
A nyomában meg nyilván rögtön ott tolakszik a következő felvetés: megéri-e világsztárnak lenni, ha annak ekkora ára van a lélekre nézve? Zárójelben: Joseph Jacksont a saját lányai szexuális zaklatással is vádolták, erről, akárcsak a más családtagok közötti konfliktusáról szintén nem tudunk meg semmit.
Ami abból a szempontból mégis elfogadható, hogy miként a mozi címe is kijelöli, a Michael egy azóta is ritkán látott gigantikus one man show megszületésének krónikája, vagy ha úgy tetszik, egy csillámporos motivációs lecke arról, mire képes az ember, ha igazán hisz magában.
Kár, hogy ilyen fantáziátlanra sikeredett;
mint egy profin összerakott, de annál sterilebb és hosszabb reklám, amelyet folyton életszerűtlen párbeszédekkel szakítanak meg. A rajongók mindezek mellett is biztosan szereti fogják, a popzene egyik legnagyobb innovátora azonban biztosan többet érdemelt volna ennél a hatásvadász kis semmiségnél.
Michael – amerikai–angol életrajzi film, 127 perc, 2026. A UIP-Duna Film forgalmazásában április 22-től országszerte a mozikban.
Nyitókép és fotók: UIP-Duna Film
A köztestület megtartotta tavaszi közgyűlését, ahol az NKA-támogatások ügye és a tavaly év eredményei mellett szóba került, hogy „az MMA érdeke a méltányos és korrekt együttműködés az új kulturális kormányzattal is”.
A Budapest100 közösségi-építészeti fesztivál visszanyúl a kezdetekhez: május 9–10-én az 1916 és 1926 között épült fővárosi lakóházak és intézmények tárják ki a kapuikat.
A Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztiválon immáron nyolcadik alkalommal rúgják fel a hagyományt, hogy szakítva az áldozatszereppel elszabadítsák a cigánypoklot.
Van köztük olyan, amely sokak szerint még negatívabb képet is fest a valóságnál, egyes előadók pedig nemhogy cenzúrát alkalmaztak volna, hanem még ki is domborították a botrányaikat.
Soha nem gondoltam volna, hogy az elmúlt évek számomra is egyik legnagyobb dilemmáját éppen ez a mozi visszhangozza majd.
Például úgy, hogy április 30-án együtt ünnepeljük a magyar mozgókép 125. születésnapját. Amit idén nagy ívű országos, egyhetes programsorozat kísér, és még a Kincsem Parkban és a Császár–Komjádi Uszodában is lesznek különleges vetítések.
A kínai és az amerikai vezető pekingi találkozása végre kijelölhet támpontokat és irányokat a felbolydult világrendben.
Hatalmas mennyiségű ukrán drón támadt Oroszországra.
