Szóba kerül Császártöltés története is. A falu egykor ötezer főt számlált, majd a kitelepítések alatt ezernégyszáz, a málenkij robot során pedig száz fővel csökkent a lakossága. Takácsné Stalter Judit tevékenysége során azonban ismét virágozni kezdett a község, miként büszkén elmondja, az elmúlt évhez képest tizenkilenc fővel emelkedett a lélekszám.
Az epizódban megismerhetünk egy házaspárt is, amelynek mindkét tagja komoly sikereket ért el a kézilabdában, az élsportolói világban pedig igen rendhagyó módon fiatalon összeházasodtak, és családot alapítottak. Most azonban válaszút elé érkeztek: Szöllősi-Zácsik Szandra egy keresztszalag-sérülést követően kilenc hónap kényszerpihenő után tér vissza a pályára, a férje Szöllősi Szabolcs pedig már az élete új fejezetén gondolkodik.
Tisztában van vele, hogy az élsportolói életmódot nem lehet egy bizonyos kor felett űzni, ezért a barátjával éttermet tervez nyitni. Ugyanakkor eddig
a magyar klubok állami támogatásoknak és saját kitartásuknak köszönhetően egy olyan életet építettek fel, amelyről gyerekként csak álmodoztak,