Ő volt József nádor – a legmagyarabb Habsburg

Budapesten egy elegáns, diszkrét tér viseli József nádor nevét, ahol szobra áll, és gyakran olvasni a portálokon olyan épületekről és intézményekről, amelyek hozzá köthetők. Népszerű alak tehát, de tényleg ismerjük? Eszünkbe jut róla, hogy húszéves korától öt évtizeden keresztül állt a magyar állam élén? És ha nem, akkor miért nem? 

Elöljáróban illik felsorolni néhány érdemét: reform­országgyűlés, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Tudományos Akadémia, Városliget, Margitsziget, pest-budai klasszikus városkép, a település elindítása a világvárossá fejlődés útján, kegyelem kijárása egyes jakobinusoknak, Kossuthnak és Wesselényinek. A fáma szerint első feleségének, az orosz cár leányának köszönhetjük a nemzeti trikolórt. Henrietta lánya pedig belga királyné lett, aki miután elhidegült a kongói kézlevágásokról elhíresült férjétől, magányában Petőfit olvasott, és magyar dalokat énekelt. 

József nádor kora a romantika. Időnként mégis a klasszicizmushoz soroljuk, mert jellegzetes épületeit főképp klasszicista (pontosabban eklektikus) stílusban emelték. A középkor vallásos derűjével, lelki gazdagságával a klasszicizmus számolt le, Isten helyére az individuumot, az észt, a kiszámítható emberi rendet állítva. A végül csak materializálódást, városi magányt, kétségbeesést és elidegenedést hozó bomlasztást a romantika fejezte be, még akkor is, ha az már a változékony érzelmeket emelte figyelmének középpontjába. A nádornak ebben a közegben kellett kibontakoztatnia magát és munkáját úgy, hogy közben Európa térképén nagyhatalmak jelentek meg. Egyébként nem véletlen, hogy történelmünkben vakfolt a 19. század eleje. A későbbi korok nem szívesen emlékeztek a gyökerekre, a reformkor és 1848 jogos nimbuszának felfestéséhez az is kellett, hogy a megelőző időt elhallgassák, 1945 után pedig minden Habsburgot kötelező volt gyűlölni. 

A romantika megértéséhez félre kell tenni mindazt az illúziót és álmot, melyeket a nádor munkássága készített elő. A „legmagyarabb Habsburg” kifejezés nem üres szójáték, hanem önismeretünk, önbecsülésünk alfája. Gondoljunk csak bele, hogy 

Mi vonzott ide, a „világ végére” annyi angolt, olaszt, németet és szlávot, hogy megtalálja boldogságának a színterét? A Pozsonyból és Pestről korábban száműzött, de a falvakból, kastélyokból aztán előlépő, rejtélyes és varázslatos magyar kultúra volt ez. 

A napóleoni időkről nem sok emléket őrzünk, nem számítva a Petőfi által gúnyosan felemlegetett győri hős lábakat. Valójában kemény politikai csaták zajlottak akkor is, kezdetben az osztrák és a cseh tartományok által gyarmati sorban tartott ország felszabadításáért – az iparfejlesztés és kereskedelem korlátjainak feloldása –, majd a magyar államiság kiterjesztéséért. 

A nádor szerepe az állandó egyensúlykeresés volt a birodalmi és a magyar érdek között. Egyik nagy riválisának Metternich mellett idősebb Zichy Károlyt tartják, az országbírót és bécsi minisztert, de tévesen. Bár földrajzilag máshonnan indultak és máshová jutottak, valójában mindketten ezért az egyensúlyért küzdöttek. Pozíciójukat és a kort is jól jellemzi, hogy a reformkor előtt a fiatal Széchenyi az idősebb Zichy köréhez tartozott, át is szándékozott lépni a „konzervatívok” közé, sőt az ifjabb Zichy hétgyermekes özvegyét, Crescentiát vette feleségül. Jó példa a magyar nyelv hivatalosságának a kérdése is, melyről gyakran úgy képzeljük, hogy kizárólag 1844 és Deákék érdeme. De ezt már 1812-ben követelték a diétán, dacára, hogy sok magyar mágnás nem beszélt magyarul. 

1810 táján a nádor bátyja, Ferenc császár megelégelte az állandó ellenállást, és elhatározta a magyar alkotmány és államiság felszámolását, azaz az ország teljes alárendelését az abszolút hatalomnak. A nádor ezzel szemben államszövetségről beszélt, ami az 1867-es kiegyezés egyfajta előképe. Sőt, Ausztriának is a magyar példát javasolta, vagyis az osztrák abszolutizmus fel­számolását és valamiféle rendi képviseleten alapuló hatalommegosztást. Érdekes adalék, hogy Ferenc Napóleon jóváhagyását kérte a tervéhez, aki meg is adta. Ez is azt mutatja, hogy a francia nagy­hatalmi érdek már akkor a pusztításban, a trianoni megoldásban gondolkodott. Nem igaz tehát, hogy a magyarság vétkei okozták az országcsonkítást, mert a szlávok és a románok elégedetlenségéhez az kellett, hogy Bécs cseh közvetítéssel elterjessze a század folyamán a pánszlávizmust és a magyargyűlöletet. Akárhogy is, József nádor érdeme is, hogy Ferenc központosító terve elbukott. 

József nádorsága idején kezdett elterjedni az újság, a könyvtár és a modern tudományosság, először a német, majd a magyar nyelvű színjátszás, a koncertezés, például a Pesti Vigadó elődjében, a Redoute-ban, továbbá a régészkedés és az emlékek gyűjtése, és akkoriban jelentek meg olyan iskolák, mint amilyen a Ludovika és a Nemzeti Zenede. Nem kevésbé fontos a szociális eszme kivirágzása, intézmények alapítása vakoknak, árváknak, betegeknek és az országos összefogások járványok, árvizek, éhínségek idején. A mágnások nagy adományokat tettek, de már a kisemberrel, a szatóccsal, a pékkel együtt. A nemzeti eszme mellett ez a szociális gondolat vált 1848 legfőbb ideájává, és ezért nem fordult a forradalom a mágnások ellen, bár a nádor ezt a csodát már nem érhette meg. 

Korabeli naplók szerint József nádor szenvedélyes kertész volt. Ha ellátogatott valahová, rögtön elvonult a gyümölcsösbe vagy a virágok közé. Egy híresztelés szerint viszont felgyújtatta a budai német színházat, hogy a nézőket a magyarba terelje. Talán igaz, talán nem – mindenesetre a nemzeti érzés sem fejlődhetett volna az idegenből jött ember nélkül oda, ahová.

Nyitókép: Wikipédia