„Rossz üzenet, hogy olyan előadókat is odaengednek a színpadra, akik nem tudnak kottát olvasni" – Balázs János a Mandinernek

Tavaly szeptemberben, a Zeneakadémia fennállásának 150. évfordulóján elsőként kapta meg a Magyar Kultúra Nagykövete címet. Miért pont önre eshetett a választás?

Biztosan köze lehet hozzá, hogy zenészként évtizedek óta nagyon aktív életet élek. Zongoraművészként rengeteg jelentős helyen játszom itthon és külföldön is, mesterkurzusokat tartok, zsűritagként veszek részt a világ vezető zongoraversenyein, mint a Long–Thibaud-verseny, és igyekszem helytállni olyan klasszikus zenei tehetségkutató műsorokban, tisztséget viselek, programokat szervezek és tanítok a Zeneakadémián. Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy e sokféle tevékenységből adódóan elég szélesen rálátok a hazai és nemzetközi zeneművészeti térképére. És valószínűleg köze van hozzá a tavaly tizedik évfordulóját ünneplő, általam megálmodott Cziffra Fesztiválnak is, ami mára egy világszerte egyre jobban ismert magyar kulturális branddé nőtte ki magát. A Magyar Kultúra Nagykövete cím elismerés és öröm, de ennek a birtokában is pont ugyanazt érzem a legfőbb feladatomnak, mint korábban.

Mi ez a feladat? 

Időt, energiát nem sajnálva az értékek mellett letenni a voksot. A legmagasabb színvonalon képviselni a szakmánkat. Zeneművészeti szempontból jó tanácsokkal segíteni akár a magyar kultúrpolitikai szereplőket, akár a fiatal nemzedékek tehetségeit. És amiből a pályám eleje óta nem engedek:

Nincs olyan nemzetközi koncertem, ahol ne ragaszkodnék hozzá, hogy a repertoár jó részét ez tegye ki. Nem mindig olyan könnyű, mint ahogy hangzik: a meghívók sokszor a biztosra, a nemzetközi sémára szeretnének menni. Én viszont a kezdetek óta döntő százalékban magyar muzsikát, Lisztet, Bartókot, Kodályt és kortársakat játszom.  Nem volt ez másként novemberben a Carnegie Hallban sem, ahova a Cziffra Fesztivál keretében Cziffra György átiratai mellett Liszt, Dubrovay László és Eötvös Péter műveit vittem.  

Ez az estét Liszt 6. magyar rapszódiájával zárta, amelyet a magyar cigányzene ihletett, és nem mellesleg Cziffra egyik kedvence is volt; a jellemzően nemzetközi közönség pedig a felvételek alapján túlzás nélkül imádta. 

Nem véletlenül. Ez a darab a maga szenvedélyességével, érzelmi viharaival, lendületével a magyarság tökéletes esszenciája. És persze a bátorságával. Többször elmondtam már, és egyre bizonyosabb vagyok az állítás igazságában: magyarnak lenni bátorság! Ezért egy ilyen siker elsősorban nem is nekem szól, hanem a magyarság, a zene, szűkebben a magyar zene erejének. Így a mindenkori előadó felelőssége is óriási: ha a Jóisten tehetséget adott neki, mindent meg kell tennie, hogy a lehető legjobban sáfárkodjon vele.

Egyszerűbben: nem elég elmenni valahova magyar zenét játszani, azt nagyon jól is kell csinálni?

Pontosan. Hiszen nem elvenni, hanem éppen hogy meghozni szeretnénk a hallgatóság kedvét a muzsikánkhoz, és hogy azon keresztül jobban megismerjenek minket. Nem bonyolult ez sem: 

Az értéket képviselő művészeink révén a világon bárhol megértik-megérzik ezt. Sőt, mi több, egy-egy külföldi koncert végén – legalábbis nekem ez az általános tapasztalatom – valahogy mindig még kíváncsibbak lesznek ránk. Nem csak a zenénkre, az országunkra, nemzetünkre is. 

És a saját hazájában mennyire lehet próféta az ember?

Az én esetemben ez nem annyira kérdés, mert a fiatal korom ellenére rengeteg lehetőséget, elismerést kaptam és kapok folyamatosan. De azt is látom, hogy a minőségi kultúrával – és itt nem csupán az igényes zenére gondolok – egyre nehezebb az embereket megszólítani. Ennek több oka is van.

Például?

A legfőbb, hogy mára teljesen összekeveredett a szórakoztatás és az értékes kultúrafogyasztás fogalma. amikor elmegyünk egy koncertre vagy nézünk valamit a televízióban az nem biztos, hogy valódi kultúrafogyasztás, még ha a felületen annak is tűnik. Mintha egy gyorsétteremet hasonlítanánk össze egy valódi gasztronómiai élményt kínáló vendéglővel: mindkettőben kapunk enni, 

Mindezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egy valódi művész ne szórakoztasson. Dehogynem, hiszen éppen ez a lényeg! Csak tegye azt a szó legnemesebb értelmében, a közönséget közben a minőséggel, katarzissal fel is emelve.

Ez jól hangzik, de ki dönti el és mi alapján, ki a művész és ki nem?  

Vannak azért objektív mércék. Én például a magam területén, a zenében rendkívül rossz üzenetnek gondolom, hogy olyan előadókat is odaengednek a színpadra vagy a képernyőre, akik nem tudnak kottát olvasni. 

Arról nem beszélve, hogy ha valaki annyira sem ad magára, hogy a kottaolvasást elsajátítsa, az más zenei vétségek elkövetésére is képes. Mint a magyar kultúra nagykövete, teszek is most gyorsan egy felajánlást: várom szeretettel a mai ismert előadók közül azokat, akik esetleg még nem tudnak kottát olvasni és szeretnének megtanulni szívesen segítek nekik. Jöjjenek bátran, mert nem támadni, hanem segíteni akarom őket. 

Akkor a választóvonal ezek szerint nem feltétlenül a klasszikus és a könnyűzenészek között van.

Egyáltalán nem. Ez meg kicsit a komolyzenészek problémája; nagyon be vagyunk szűkülve, és könnyen rámondjuk a könnyűzenére, hogy az csak egy felhígult valami. Ami természetesen nem igaz. Rengeteg értékes és a fenti értelemben is valódi művész van a könnyűzenészek között, gondoljunk csak az LGT-re, Demjén Ferencre vagy Freddie Mercuryra, illetve a Queenre – tavaly az MVM Zenergia koncerten Rúzsa Magdival és egy szimfonikus zenekarral előadtuk a Bohemian Rhapsody átiratát, elképesztő, eredeti formájában is milyen mögöttes zenei tudásra épül. 

És mivel a műfaj óriási tömegeket vonz, különösen a fiatalok körében, már csak ezért is kötelességünk felnemesíteni. Közösen. Aminek része, hogy nekünk, komolyzenészek el kell kezdenünk egy kicsit lazítani a gyeplőn, és olyan műveket is előadni, amit sokan ismernek és könnyebben érthetőek. A könnyűzenészeknek meg jó lenne edukálni magukat, és nem megelégedni azzal, hogy megtöltenek arénákat. Kottát olvasni egyébként pár hét alatt meg lehet tanulni, és garantáltan kinyílik a világ. Nem biztos, hogy az illető hirtelen több pénzt fog általa keresni vagy egy még nagyobb stadiont megtölteni,

És aki zenész – mindegy, milyen műfajban – legyen valóban az, aki meg nem, az válasszon másik hivatást. Mert a művész ugyan egy orvossal ellentétben nem az életünkkel, de a lelkünkkel játszik, és azt is halálosan meg lehet sebezni, ráadásul hatással van a következő generáció szellemiségére.

Visszatérve a magyar kultúra következetes képviseletére, a Cziffra Fesztivál 2025–2026-os évada a korábbiaknál is szélesebbre tárja az ajtaját a Carnegie Halltól a Vatikánig szlogennel.  Ez mit jelent pontosan?

Hogy komolyan gondoljuk a cziffrai szellemiség globális terjesztését. Amikor 2016-ban kipattant a fejemből a fesztivál ötlete, mindössze pár koncertet tudtunk rendezni az azóta is az egyik fő helyszínünknek számító MOM Kulturális Központban. De már ekkor óriási szeretet övezett minket a szakma és a közönség részéről egyaránt; e nélkül nem is tudtunk volna tovább fejlődni. A következő fontos dátum 2021, Cziffra György születésének századik évfordulója volt. Ekkor, a koronavírus-járvány ellenére is ki tudtunk lépni a nemzetközi térbe, ráadásul úgy, hogy szinte nem is mi irányítottuk a folyamatot: a szájról szájra terjedő jó hírünk nyitotta meg sorra a legnagyobb koncerttermeinek kapuit. Nyilván az is közrejátszott ebben, hogy Cziffra György neve kezdetben külföldön még sokkal jobban csengett, mint idehaza.

Nem véletlenül, hiszen az 1956-os disszidálása után zongoraművészként szédületes karriert futott be és nem csupán választott új hazájában, Franciaországban.

Nem csak erre gondolok. Hanem hogy Cziffrának 56 előtt sem adatott túl sok megmutatkozási lehetőség itthon. Hiába indult csodagyerekként, az ötvenes évek elejére teljesen ellehetetlenítették, kényszermunkatáborba küldték, és csak 1954-ben – szakítva a megélhetést biztosító, nagyon magas szinten művelt bárzongoristasággal – határozta el, hogy ha törik. ha szakad, visszatér a komolyzenéhez. Sikerrel, bár a szakmát erősen megosztva: hirtelen rengeteg irigye lett a hallgatóságot minden alkalommal egy pillanat alatt elvarázsoló szenvedélyesen virtuóz játéka és személyisége miatt, ezért kevés fellépéshez jutott, és a nemzetközi turnékra is alig akarták kiengedni.

Vagyis ő abban a korban tényleg nem lehetett próféta a saját hazájában.

Nem. Cserében a világ hamarosan a lábai előtt hevert. Ezért amikor a külföldi fesztiválszervezők, művészek vagy zenekarok innen-onnan meghallották, hogy végre létezik egy róla elnevezett programsorozat, egyre többen „lecsaptak” ránk: 2021 óta sok más mellett a londoni Royal Philharmonic Orchestrával, a genfi Victoria Hall-lal vagy a már említett New York-i Carnegie Hall-lal együttműködve valósítunk meg a Cziffra-szellemiséget, -életművet fókuszba állító koncerteket. Az együttműködés kulcsfogalom, mert egyáltalán nem arról van szó, hogy mi megkeressük ezeket a helyeket, kifizetjük a terembérletet, és igyekszünk valahogy önerőből hirdetni magunkat.

Hanem?

Ezek az alkalmak közös akaratból születnek. A Royal Philharmonic Orchestra például büszkén reklámoz minket a saját honlapján a bérletes műsoruk részeként, mert számukra is dicsőség, hogy a Cziffra György Fesztivállal, Cziffra György örökségét képviselve együtt lehetünk. Amúgy sem túl gyakori, hogy egy hasonló rendezvényt egy még oly sokakat is inspiráló előadóművészről és nem egy műfajról vagy zeneszerzőről nevezzenek el 

Ahogyan a vatikáni helyszín is az. Oda hogy került a cziffrai szellemiség? 

A Szent Péter-bazilika altemplomában található a II. János Pál által 1980-ban felszentelt vatikáni Magyarok Nagyasszonya-kápolna, amelynek októberi jubileumi ünnepségén óriási megtiszteltetésként én adhattam koncertet. A műsor természetesen csupa magyar műből állt, Liszt-, Bartók- és Kodály-művek, valamint Cziffra-átiratok csendültek fel, a szakrális részeket kidomborítva.

Miközben az új évre átívelően folyamatosan zajlik a februárban abszolút kiteljesedő Cziffra Fesztivál, a Zeneakadémián is bőven van feladata. 

Így van! Maximálisan. Méltón ahhoz a százötven évhez, ami immár az intézmény mögött áll. Nem számoltam pontosan utána, de biztosan nem tévedek nagyot, ha azt mondom, ez idő alatt a Zeneakadémia százötven jelentős nagy művészt biztosan adott a világnak. 

A Zeneakadémia ma is a legnemesebb gyűjtőhelye a magyar zenészeknek, ezért bízom benne, hogy az új irány még inkább az ő érdekeiket, különösen a fiatal tehetségek legjavát szolgálja majd mai módon, de a legmagasabb minőségre törekedve, az örök értékek mentén. Ehhez sok segítségre van szüksége, és én a magam részéről – docensként, támogatóként, nagykövetként – ahogy eddig, úgy ezután is mindent megteszek a népszerűsítéséért. Hogy minél többen átélhessék a csodát; a miliő, az akusztika, a kivételes atmoszféra, mintha a zene templomában járnánk a nagy elődök kezét fogva. Ezért örülök nagyon annak is, hogy a Cziffra Fesztivál programjai ugyancsak hangsúlyosan jelen lesznek a Zeneakadémián a programsorozat februári kiemelt időszakában.

Amikor szinte mindennapra jut egy kis Cziffra és nemcsak Budapesten, de mások mellett Miskolcon, Ajkán, Nagykanizsán is. Egy gyors keresztmetszet a kínálatból?

A Zeneakadémián kerül sor a Bajnokok Ligája#Jazz és a Bajnokok Ligája#Classics koncertekre, előbbin február 11-én Balogh Kálmán, Dresch Mihály, Lakatos Mónika és a Sárik Péter Trió lép fel, utóbbin február 22-én Baráti Kristóf, Bogányi Gergely és Boldoczki Gábor mellett magam is játszom majd. A teljesség igénye nélkül lesz még Rapszódia-esszencia a Concerto Budapesttel, Bárest, Álomcirkusz a gyerekeknek, Fókuszban a fiatalok, Dohnányi-esszencia, Állatok farsangja másképp. A francia zongoravirtuóz, Bach-specialista David Fray pedig február 17-én este a Vigadóba érkezik egy gyönyörű és igen különleges műsorral. 

A cél minden fellépő számára ugyanaz: közös szenvedélyünkön, a zenén keresztül bizonyítani, hogy Cziffra György öröksége jóval több a felvételeinél, a jótékonyságnál vagy a tanítványainak átadott tudásnál. Ahogy a fesztivál honlapján is áll: Cziffra „Liszt és Dohnányi nyomdokain egy olyan előadói hagyományt képvisel, amely még mentes a lemezfelvételek sterilitásától, ám elevenen él benne az a bravúros improvizációs könnyedség és a különböző stílusok szintetizálásának magától értetődő képessége, amely olyannyira élővé és egyénivé tette a 19. század nagy előadóinak játékát”.

Nyitókép: Balázs János a Cziffra György születésének 102. évfordulóján tartott ünnepi koncerten a MOM Kulturális Központban 2023. november 5-én. (Balogh Zoltán/MTI/MTVA)