Magányos székely Nagoya mellett – Hungarikumokkal a világ körül 9/3.

Kurucz Dániel és Hainrikffy Sára, a Hungarikumokkal a világ körül c. műsor stábjának írása

Székely-japán szerelem

A Nagoya mellett található Seto egy csendes kisváros, nem sok minden történik ott, nekünk mégis különösen érdekes helyszín volt. Itt üzemelteti ugyanis Natúr Büfé nevű étkezdéjét Ocuka Nami és Lázár Attila.

Zárójel kinyit. Épp hozzájuk tartottunk metróval, amikor a végállomáson odajött hozzánk egy férfi csellóval a hátán. Már korábban kiszúrtuk magunknak, ugyanis a japán tömött metrókon, nem egy megszokott jelenség egy cselló – de persze más hangszer sem. Szóval odajött és megkérdezte, hogy ugye Magyarországról jöttünk? Hallotta, ahogy beszélgetünk, és felismerte a nyelvet. 

Attiláék szinte minden alapanyagot maguk termesztenek földjeiken: a zöldségektől és fűszerektől kezdve a rizsen át a búzáig, melyből friss, ropogós héjú kenyeret sütnek. Mielőtt azt hinnénk, hogy mélyen a hegyek közt van a „farm” a messzi-messzi Japán vadonban, ott ahol anno Tom Cruise nyalogatta sebeit, sajnos ki kell, hogy ábrándítsuk az olvasót. Japánban szó szerint minden megművelhető parcellát használnak, ha épp nem beépítik, vagy másra használnak, esetleg nemzeti parkot alakítanak ki belőle. Itt olyan nem létezik, hogy a földet „elfelejtik” bevetni, ha az arra való. Így esett, hogy Attiláék parcellájának jelentős része egy sztráda alatt egy kis patak mellett és egy magyar szemmel hegynek nevezhető vonulat közt található. 

Vissza menühöz: 99%-ban igazi magyar ínyencségeket tartalmaz – néha egy kis japános beütéssel. A Büfé azonban nem mindig a setoi kult​urális központ tágas helyiségében állt. Attila megmutatta nekünk azt a kis, egy garázsnál éppen csak hogy nagyobb zugot a közeli piac egyik szegletében, ahol az egész évekkel azelőtt elkezdődött. Annak, aki rég nem járt már otthon, biztosan összeszorul a szíve, ahogy Attila mutatja a lenti részt telis-tele magyar népművészeti termékekkel, a fenti részt pedig fokhagymával és egyéb szárított fűszernövényekkel. 

„Attilát összehasonlítani az átlag japánnal nagyon nehéz.”

Nami és Attila egyébként nem egy szokványos páros: Nami tipikus japán visszafogottsága és Attila székely virtusa olyan kontrasztban áll egymással, ahogyan a rizs és a pityókakrumpli. De talán pont ettől működik olyan jól a kapcsolatuk. Attila bőbeszédűsége mellett azért néha Namit is sikerült szóra bírnunk, még ha nem is volt olyan könnyű dolgunk. De természetesen nem hazudtolta meg magát. Talán nem is japánhoz illő viselkedés lett volna, ha nem „felejtett volna el” szólni nekünk, hogy pont az interjú napján ünnepelte születésnapját ő is és cimbalmos barátjuk is. De még nem volt veszve semmi, idejében kiderültek a dolgok és együtt ünnepelhettük a szülinaposokat.

Tömegközlekedés Japánban

Utunk Jokohama felé vitt tovább, ahova a híres japán gyorsvasúttal, a Sinkanszennel mentünk. Nem csak azért, mert „ki kellett próbálni”, hanem mert nagyobb távokra nincs is nagyon más megoldás. Japánban az autóbérlés nem egy sétagalopp, és más közösségi közlekedések sem működnek hosszabb távokon. 

A nagy esőzés miatt viszont megborult a japán pontosság – igen, ilyen is előfordul, és nem mondott le a japán miniszter, mint a viccben. Nagyjából egy órát késett a vonatunk, ami így leírva talán nem tűnik különösnek, de a kinti viszonyokhoz mérve ez tényleg nem mindennapos. Cserébe az emberek higgadt közönnyel viselték, egy rossz szó nélkül.

Miután a tájfuntól vizes pályán is 200 km/h-val hasítva megérkeztünk Jokohamába, Dani végre befejezte Kiss Sándor könyvét. Szükség volt rá, mert a magyar-japán lábnyomok jelentős része Jokohamához köthető. Mellesleg a sebességet egyáltalán nem lehet érezni a vonaton ülve (de még állva sem), az egyetlen árulkodó jel – a sebességjelző monitorokon kívül – az, hogy a megszokottnál gyorsabban suhan el a táj mellettünk. Ha még emlékeztek az 1. évadunkra, Kínában is épp hasonlót írtunk nektek.

Érdekesség, hogy Japánban csak a Sinkanszenen elfogadott enni – az ülések háttámlájában van is beépített lehajtható asztal, mint a repülőkön vagy nálunk a vonatokon – a rövidebb távokat megtevő vonatokon, buszokon és metrókon viszont nem. Sőt amikor a stáb egy tagja erről mit sem tudván elmajszolt egy onigirit a nagoyai metrón, és úgy néztek rá, mint aki körözött bűnöző, mi meg nem értettük a dolgot. 

Előre leszögezzük, ez a bekezdés nem egy Google reklám, azonban a Japánban utazgató ember nagy hasznát veszi a Google Maps-nek, mely itt idomul a japán pontossághoz és precizitáshoz. Illetve az értelmetlenül, kreativitás nélküli számozott utcákhoz. A Google „okoska” Maps ugyanis kiírja, hogy melyik kocsit érdemes választani a leggyorsabb átszállás érdekében, sőt még a kijáratot is jelzi. Szerencsére azt is mutatja, az európai nagyvárosokhoz hasonlóan, hogy mennyibe fog kerülni az utazás, 

Még egy utolsó érdekesség a japán közlekedéshez kapcsolódóan: majdnem minden vonat- és metróállomáson, hajókikötőben, sőt, egyes turisztikai látványosságoknál is találunk úgynevezett állomás bélyegzőket (angolul station stamp vagy eki stamp – az eki japánul állomást jelent). Általában egy félreeső helyen van felállítva egy kis asztal, rajta egy bélyegző és tintapárna valamilyen színes tintával, illetve egy kép is gyakran kint van arról, hogyan fog majd kinézni a bélyegünk. A minták általában az adott helyhez köthető dolgokat ábrázolnak; vannak kis méretűek egészen egyszerű dizájnnal, de kifoghatunk nagyobbakat is komplexebb mintákkal. Jópofa, egyszerű és ingyenes program ezeknek a felkutatása, és nem utolsó sorban remek szuvenírek lehetnek. Azonban leginkább olyanoknak ajánljuk, akik nem rohannak egyik forgatásról a másikra és nem sürgeti őket a többi stábtag, ugyanis egyes bélyegek felkutatása beletelhet pár percbe, sőt, az is előfordulhat, hogy az állomásfelügyelőt is meg kell kérdezni hollétükről. Micsoda mázli, hogy mi folyton rohantunk, de Sári, a csapat japán-metró-bélyeg-függője ezzel nem sokat törődött. Cserébe irigylésre méltó gyűjteménye lett.

Yokohama

Yokohama fontos kikötő a magyar-japán kapcsolatok tengerén. Mindenekelőtt helyszíne volt a Kuhn és Komor családok műkereskedő hálózatának. Közülük sokan ma is a yokohamai külföldiek temetőjében nyugszanak, így találhatta meg sírjukat annak idején Kiss Sándor, aminek hatására kutatómunkába kezdett és végül megírta a Japán vonzásában című könyvet, melyben rengeteg olyan magyarról olvashatunk, akiket megigézett a felkelő nap országa.

A kikötő mellett sétálva betértünk több üzletbe nézelődni, és az egyikben teljesen véletlenül felfedeztünk néhány magyar könyvet, népi mintás dísztányért és egyéb hétköznapi – de Japánban különlegesnek számító – magyar kincset. Mint kiderült Hirohiko, a Bluee-s nevű bolt tulajdonosa a világ minden tájáról gyűjt és árul különleges, többségében kék színű, portékát, a magyar dolgokat pedig különösen szereti. Bár előkészületek hiányában és fix időbeosztásunk miatt rendes interjút nem tudtunk készíteni vele, pár vágóképet szerencsére fel tudtunk venni a boltban.

Nyitókép forrása: Hungarikumokkal a világ körül